\\\\

|| für alice || kelet-tranzit || retrospektív || luxembourg-kert || exit game || hard rain || johanna || kreatúra || nyolc perc || törlesztés || háló || agyregény || gólem || hálózat || nn-füzetek || 504 || via deus || más || -ból/ből || fb # @ => de/en

__\\

Mihancsik Zsófia interjúja Farkas Péterrel a Gólemről
Kossuth Rádió, Gondolatjel, 1997. június 8.

A "Háló" után a maga második, majd mindjárt meghatározzuk a műfajt, hogy mije, mert nem regénye, nem könyvalakban olvasható, hanem fent van az interneten, tehát a számítógépes világhálózaton. Ennek megfelelően a megjelenése is más, tehát azt jelenti, hogy ez a szöveg, amelyet most ír, részenként kerül föl, folyamatosan fejlődik, és nem egyben látja az ember a szöveget, ha megkeresi a számítógépén, hanem különféle kapcsolódási pontokat talál, és a kapcsolódási pontokból újabb és újabb szövegekbe jut.

Ez tucatjával veti föl írástechnikai és olvasástechnikai kérdések sorát, ez mondjuk eléggé nyilvánvaló, és valószínűleg az elkövetkezendő éveknek, évtizedeknek az lesz az egyik legfontosabb feladata, legalábbis ami az írástudókat illeti meg az olvasókat, hogy megtanuljanak bánni ezzel az eszközzel. Azt hiszem, hogy ez az eszköz roppantul hasonlít az agy működéséhez. Ha látok például egy tárgyat, és két másodpercig el kezdem nézni, abban a pillanatban egy hihetetlenül tágas asszociációs térség nyílik meg e tárgy mögött, ha nem blokkolom le ezt a folyamatot. Ebben nincsen semmi új, még mint irodalmi módszerben sincsen, hiszen már a XX. század elejétől kezdve létezik egy olyanfajta írásmódszer, ami megpróbálja ezt valamilyen módon kifejezni, csak éppen az eszköz hiányzott. Azt hiszem, ha például Walter Benjamin vagy Valery, ha lehetőségük lett volna ezzel a hipertextuális módszerrel dolgozni, akkor teljesen nyilvánvaló, hogy ezzel a módszerrel dolgoztak volna, miként az is roppantul érdekes, hogy akár Valery vagy Walter Benjamin bizonyos munkáit, pillanatok alatt át lehetne tenni hipertextbe, és mennyivel kellemesebben, és mennyivel könnyebben lehetne őket így olvasni és megérteni. Ezzel természetesen nem adtam választ arra, amit eredetileg kérdezett, itt inkább arról van szó, hogy az ember fölmutat vagy jelöl bizonyos útvonal lehetőségeket, és az olvasó vagy követi az írót vagy pedig nem követi, arról nem is beszélve, hogy ha formálisan esetleg követi, ez még nem jelenti azt, hogy valóban. Hiszen az olvasás folyamatának egyik leglényegesebb része nem az, amikor az ember az írott szöveget nézi, hanem amikor fölnéz, és elgondolkodik, és elmegy egy egészen más irányban. Na most ennek az új módszernek az egyik kulcskérdése, hogy hogyan lehet ezzel a módszerrel egy klasszikus történetet elmesélni.

Kell?

Legalábbis nekem hiányzik.

Egyébként ezt akartam kérdezni, hogy az emberi élet mégiscsak úgy van berendezve, hogy bármennyire is igaz, amit mondott, hogy asszociációkra épül az ember érzékelése, asszociációkra is, az élete, a történései, mégis történetekben zajlanak. Elejük van és végük. Kifejletük van. A hipertext ennek látszólag tökéletesen ellentmond.

Más dimenzióban zajlik a szövegmondás. Az, hogy egy történetet el lehet mondani hipertexttel, ebben biztos vagyok. Mert miért ne lehetne. Hogyan - fogalmam sincs. Azt hiszem, pillanatnyilag abban az időszakban vagyunk, hogy valahogy mindent föl kell találni, mindent ki kell találni. 1996-ban, amikor a film százéves évfordulóját ünnepelték, olvastam egy interjút Greenaway-jel. Greenaway arról beszélt, hogy a film, tulajdonképpen mind a mai napig nem találta meg a maga sajátos kifejezési formáját. És ezek után teljesen természetesen folytatta, hogy de hiszen még csak százéves. Ha az ember belegondol abba, hogy mekkora elméleti, történeti, történelmi, művészettörténeti hagyománya van például az irodalomnak, nyugodtan állíthatjuk, hogy többezer éves, ehhez képest egy, megjeleníthetőségében új módszerről beszélni, amelyik, azt hiszem, alapvetően át fog alakítani biznyos fajta tradiciókat azáltal, hogy kulcsfogalmakat kell újragondolni, átértékelni, esetleg kiselejtezni, újakat alkotni, stb. stb...

Annak, hogy maga belevetette magát ebbe az újfajta írásmódba, annak látszólag ellentmond, amit egész véletlenül tudok, hogy maga mártogatós tollal írja azt, amit ír. És utána beírja számítógépbe.

...hogy miért írok tollal...

... és papírra

...és papírra, annak egészen egyszerűen az az oka, hogy így tudom a leginkább lelassítani az írás folyamatát. Nem árt, hogyha az ember az írásidőben is gondolkodik. Tehát nemcsak előtte és nemcsak utána, hanem közben is. És úgy érzem, mind a mai napig, hogy ha számítógéppel dolgozom, túl nagy a kísértés, hogy az ember nagyon gyorsan dolgozzon, mert sokkal gyorsabban tudok írni számítógéppel, mint kézzel. Nagyon nagy a kísértés azáltal, hogy tudom, most nem kell annyira megfogalmaznom, annyira átgondolnom, mert majd úgyis kidobom azt a részt, átírhatom sokkal könyebben, stb. Ha úgy tetszik, egy bizonyos fokig, önfegyelemerősítő. Valójában mégiscsak alapvetően hagyományhű ember vagyok.

Összefér ez a kettö?

Azt hiszem, mindig is összefért.

#