(364) "A szavak csak annyiban alkalmasak a kommunikációra, amennyiben az emberek közös tapasztalatokban osztoznak." Mi a közös tapasztalat? Természeti és társadalmi kataklizmák. Miféle kommunikációra képes Auschwitz? Miféle kommunikációra képes a döglégy rágta eritreai paraszt, a bélsártengerben gázoló guberáns? Miféle kommunikációra képes a gladiátorjátékokon randalírozó csürhe; az új bálványimádók tompa, idült tömege? És miféle kommunikáció az, amelynek hősei a médiabugrisok(365), terepe a high-tech bazár, fenntartói pedig a pultoktól pultokig napestig ólálkodó, pusztán (meg- és be)szerző mivoltában  karakterizálható, automatizmusaiban és pótcselekvéseiben működőképes #mintha-ember(72)? A (tömeg)kommunikáció(366), akárcsak az úgynevezett civilizációs vívmányok többsége, önmaga felszámolásának leghatékonyabb és legradikálisabb eszköze. Nincs szükség csodarabbikra, Viktor Frankensteinekre, másik istenre, hogy fölébredjen a műember. A civilizációs evolúció egyirányú út. Rajta sem megfordulni, sem hátrálni nem lehet. Lejárat és kijárat nélküli zárt (kötött) pálya. A remény: az "előrehaladó mozgás" nem egyetlen pontban zajló vibrálás; az út nem végtelenbe futó vonal, hanem szakasz, végpontján túlhaladva a megváltozott irányú folytatás esélyével. Átmenthető-e valami a természeti, társadalmi kataklizmák kora előtti univerzális tapasztalatból, hogy újra(?)kezdődhessen emberi kommunikáció? Létezik, létezett-e - időben vagy azon kívül - természeti és társadalmi kataklizmák előtti korszak? Vagy a lét megjelenése maga is katasztrófa, és ennek tapasztalata éppen úgy kitörölhetetlen még a szintetikus műember génjeiből is, miként az óraművekből?

LB > elsilányulásához