"Dömsöd. Teljes sötétség. Az udvar Duna felöli oldalán, a középső nyárfánál, I.-vel. Lefekvéshez készülődünk. Mintha gumimatracokra feküdnénk. Aztán bemegyek a házba, vécére. Fölmegyek az első verandára, be a házba, aztán balra, majd jobbra, a hidegben konyhának is használt fürdőszobába. Borzalmas fölfordulás, mint egy lomtár. Alig találom a vécékagylót. Úgy kell kiásnom a sok kacat alól. Nincs a helyén, félre van lökve. Visszaigazítom. Jön G., hogy menjek, mert itt vannak a "kohányok". Bemegyek a szobába, az ablaknál állunk, látjuk a sötét árnyakat. Teljesen néma jelenet, mintha két alak hosszú vasrudakkal püfölné a földet, pontosan ott, ahol az előbb feküdtem I.-vel. Azonnal tudom, hogy I.-t verik agyon. Semmi esélyünk nincs a közbeavatkozásra. Ha kimegyünk, minket is agyonvernek. Nem vagyok rémült, kétségbeesett, hanem valami elképesztő, feneketlen mélységű ürességet érzek magamban. Arra gondolok: csak legyen már vége. Érzés nélküli, üres iszonyat." (> v.d. 2001. 03. 12)

LB > I.testét (A Thesaurus/ Táblázat nr. 16.1/ Lépésrend/ 0 felől)