(129) Az emberiség története valójában a műember története. A sárból, agyagból, vérből, vizeletből, spermából, hamuból, kőből, csontból gyúrt, formált, pattintott ember története. Az evolúció a már kész ember történetét írja tovább, amíg föl nem váltja egy másik elmélet vagy maga az ember ki nem lép ebből az elméletből. A mitikus és mágikus műember gondolata nem volt nyugtalanító. Vagy az ős szerepét kapta, vagy a szolgáét. Az új faj viszont leváltja a mai embert. Engem. Nincs szüksége rám. Elege van félelmeimből, nyavalyáimból, tökéletlenségeimből. Végül is a magam fajtája tüzelte föl. Évezredek óta rikoltozzuk: "Óh én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem e halálnak testéből?" (Pál Apostol) Vagy gátlástalanul adjuk alá a lovat: "Az ember Isten közvetlen leszármazottja". Hol a valódi ember? Miféle emberős az etalon?  Kinek van (lesz) több köze hozzá? Az auschwitzi fogolynak, Ivan Gyenyiszovicsnak, a pusztán berendezések, kémiai kohók meghosszabításaként földhöz szögezett roncsnak, a luxus társadalmak agymosó apparátusában szédelgő mintha-embernek, a tenyésztett embernek vagy a cyborgnak? A gépembert is az ember alkotja, és nincs olyan "teremtő", aki ki tudná iktatni magát teremtményéből. Nekem mindegy ki a teremtőm. Egyszerűen élek a teremtett vagy készített lények törvényszerűen adott közönyével. Én azonban még tudom: hiába olvasnám be az agyamat ("Beam me up, Molly!" < Ray Kurzweil), a tudat nem kompatibilis egyetlen merevlemezzel sem. Az élet tetszés szerint reprodukálható. A Lét nem. Ennek tudatával boldog halott leszek a halhatatlanok társadalmában.

LB > műember