(133) Az embert nem a kor (kora) és a történelmi világ (világa), hanem a Lét felől kell értelmezni. Ez, természetesen, a szellemi tevékenység újabb paradoxonja, hiszen a Lét alaptörvényeinek ismerete, felismerése, legalábbis ennek egy széles sávja, az emberi értelem körén kívül áll (készség!). A Szellem mint az ember érzékelő és észlelő apparátusának egésze, behatolhat bizonyos mélységig a Lét alapvető természetébe, pontosan azonban nem tudható, hogy meddig, mert egy bizonyos mélység elérése után nem nyilvánul (nem nyilvánulhat?) meg, vagy: esetleg megnyilvánul valamilyen formában, ez azonban nem fordítható le (általánosan) értelmezhető kódrendszerbe. Ezért tekintem a "végső" tudást (a legmélyebbre belátó szellemet) reflexmentes Állapotnak (puszta Állapotnak). Reflexmentes, mert sem önmagára, sem a rajta kívül álló világra nem reflektál. Más megfogalmazásban (nézőpontból): nincs önreflexió és ezáltal a hagyományos értelemben vett külvilágra sem reflektál, mivel az kizárólag a tudatállapoton (állapottudaton) belül létezik (jelenik meg, vagy meg sem jelenik). Ezért ingerel a filozófiai halandzsa, másképpen: ezért jelenik meg számomra a filozófiai szöveg halandzsaként. Csak a költőket tudom már elviselni közülük és a költészetüket. Ami ezen kívül esik: az agy spasztikus vergődése.

LB > wesen des lebens