PARTITÚRA
(Részlet)

A Partitúra a Gólem tervezett printváltozata. Felépítése a szöveg mechanikus kapcsolási rendszerét grafikusan ábrázoló Kapcsolási rajz szerkezetét követi. A Gólem hiper- és printváltozata közötti összefüggés/különbség hozzávetőleg megfelel a zenemű és a partítúra közötti összefüggésnek/különbségnek (belső hallás). Az itt olvasható, redukált Partitúra részlet a Módszer kapcsoló szó (link) mögötti szövegtér néhány gondolati nyomvonalát követi, illetve ábrázolja (jeleníti meg) "lineárisan", nyomtatható formában.
Az aláhúzott szavak a hiperváltozat kapcsoló szavai (link). A passzusokon belüli aláhúzott számok (pl. 1) a hiperváltozatban az Idézetforráshoz vezetnek. A pl. #föladtam(327) tipusú jelölés keresztkapcsolást és a keresztkapcsolás célpasszusát  jelöli. [Keresztkapcsolás: Amikor egy másik gondolati nyomvonalra (ágazatra) ugrik át a szöveg ("belső váltó")].
A passzusok előtti, szögletes zárójelben lévő fogalomsor a passzushoz vezető gondolati nyomvonalat követi a kapcsoló szavak alapján. Ha a sort csillag zárja le (*), a passzus nem rendelkezik kapcsoló szóval.
Print: kb. 23 oldal.

(19)MÓDSZER => (166)TÚLÉLÉSI TECHNIKA

I. [19)MÓDSZER]

19[módszer]

(19) Amikor azt írtam, mintegy (tudattalanul) negatív invokációként az NN/Hálózat 1 legeslegelső mondatában: Tulajdonképpen hallgatnom kellene, az állapot, a lét-állapot(20) kifejezhetetlenségének(44) tényét és e tény elfogadását szegeztem a magam és az olvasó szeme elé, mondhatni figyelmeztető intésként. Majd több ezer mondaton keresztül mégiscsak a lét-állapotról próbáltam elmondani valamit. De ahogy az NN végén írtam: A lineáris vonal(167) véget ért... Ehhez az asztalhoz(213) nem ülök vissza többé. Nem a vágy munkálkodik bennem, inkább a kíváncsiság, a kérdés: Hogyan lehet kifejezni a létben történő mozgást, vagyis a történetet a regény után? Az epika, a linearitás után? Mi a kifejezés új módszere, miközben a lét-mozgás (lét-történet) módszere állandó? naivság lenne azt gondolni, hogy a lét-mozgás mint olyan, az egyik módszerrel teljesebben megragadható, mint bármelyik másikkal. A tibeti ismeretlen elbeszélő ugyanannyit mond, mint Homérosz, Apuleius, Flaubert vagy Valéry. A módszer a kor megragadásának kulcsa. Homérosz tollával nem lehet írni a XVIII. századról, Flaubert tollával a XX. századról. A hiba ott kezdődik, ha valaki elhatároza, hogy vakkeretet és vásznat vásárol. Beuys mondata nem a művészetre, hanem a korra válaszolt. Mi a kulcs a következő évszázadokhoz? Mi a módszer(224)? Mi a művészet?(232)Vagyis: A művészet?

II. [(19)MÓDSZER => (44)KIFEJEZHETETLENSÉG => (45)EGYAZON - (53)UGYANAZT]

44[(19)módszer => kifejezhetetlenség]

(44) naiv ostobaság (avagy infantilis tudatlanság) azt képzelni, hogy létezik szerszám (eszköz - milyen tágas fogalom erre: das Zeug), módszer, amellyel közelíthetünk bizonyos válaszokhoz, kérdésekhez. (A "hogyan" változása a szellemi mozgékonyság lekötése?) Az emberi szellem megnyilvánulásai egyazon, változtathatlan tényről tanúskodnak, a szellemi megnyilvánulás képességének ébredésétől. A szellemtörténet az emberi szellemnek egyazon(45) állapotát tükrözi, és ez az állapot az emberi szellem immanens és változtathatatlan sajátja. Az érinthetetlenség természetén tűnődni, a puszta ténymegállapításon kívül, ugyanakkor meddő okoskodás. Ennek mozgatórugója éppen úgy lehet az ostobaság, miként a naivság, rendszerint azonban az önteltség. Ez a metafizika(112) abszurditása, és a mélyben, magának a gondolkodásnak abszurditása. Mert mindezek ellenére újra és újra csalunk és megcsalatkozunk, azonosítjuk a lényeg keresését magával a lényeggel. Nem a kérdések hibásak vagy hiábavalók, hanem maga a kérdezés(113). Hiszen miként lehetséges gondolkodni az elgondolhatatlanról? A misztérium(139) és a valóságos tabu(141) ebben az értelemben rokon fogalmak. A szellemi lét tehát pusztán #pszichózis(103), enélkül azonban képtelen megnyilvánulni. A megszólalás igénye(143) valójában nem a "megvilágosodás", a "behatolás", "isten elérése" stb. Valószínűleg pusztán fizikai jellegű létszükségletek kielégítéséről van szó. Sajátos túlélési technikáról(166).

45[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => egyazon (állapotát)]

(45) A szellemtörténet egyazon(46) állapotnak (tudásnak avagy nemtudásnak) milliószoros alakban [formában)(54)] megjelenő változata. Amit újnak észlelünk: a médium (eszköz, szerszám stb.) és/vagy a módszer. A machináció(109). [Másképpen: A szellem mindig egyként nyilvánul meg, pusztán dialektusai(110), idiomái, "stílusvariációi"(111) vannak.]

46[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (45)egyazon (állapotát) => egyazon (állapotnak)]

(46) Valami, amit csak én tudnék elmondani. Nincs ilyen(47). Az ember mindig ugyanazt(53) mondja, ugyanazt éli, változó környezetben. Pusztán ezt a külsődleges változást képes leírni, megjeleníteni, és ez ma már nem különösebben izgalmas számomra.

47[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (45)egyazon (állapotát) => (46)egyazon (állapotnak) => nincs ilyen]

(47) Egy szemernyi tudással sem tudnék többet hozzátenni(48) ahhoz a tudáshoz (ismerethez?), amely már a legelső mondatban (szóban) benne rejlett. (Tudás - ismeret - látás. "Nincsenek többé vakfoltok... De miről álmodjunk akkor, ha minden látható?... Arról álmodunk majd, hogy vakok vagyunk." 85 Mi áll a "nincsenek többé vakfoltok" kijelentés mögött? A nyugati emberre jellemző pökhendi ostobaság, vagy pusztán a literarizáló megfogalmazás kedvéért vállalt leegyszerűsítés? Vagy a meggyőződés: "nincsenek többé vakfoltok." Más: a tudás és a láthatóság közötti összefüggés. És: Mit jelent "vaknak lenni"?

48[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (45)egyazon (állapotát) => (46)egyazon (állapotnak) => (47)nincs ilyen => hozzátenni]

(48) Minden szavam, gondolatom, gesztusom utánzás, kópia(49) (Az ember mindig arcátlanul plagizál 111). Ugyanakkor elementáris erővel munkálkodik bennem az egyszeri felmutatása általi kiválás/elkülönülés vágya. Ez viszont, a szellem legbensőbb, leglényegibb sajátosságából következően, lehetetlen(52).

49[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (45)egyazon (állapotát) => (46)egyazon (állapotnak) => (47)nincs ilyen => (48)hozzátenni => kópia]

(49) "Az esélyes nem a téma, nem a sor, nem a kijelentés, hanem a személy. Aki soron következik, írja Csontváry. És a pillanat. A személynek ez, éppen ez a pillanata(50)." 101 A szó, a puszta jel (újra W.: Önmagában minden jel halottnak látszik. Mi ad neki életet?), nem tehet hozzá semmit. Halott. Kópia. Csupán a személy, aki kimondja, aki mögötte áll [és mindaz, ami mögötte áll, pontosabban fogalmazva: amiben benne áll (kontextus, stb.)] és a pillanat. Ez a műember, a klón esélye. A pillanat. A klónozhatatlan pillanat. A hasonmás a legeslegelső észleléssel elveszíti azonosságát(51). (A klónozott pillanat fölszámolja az időt. És ami az időn kívül áll, se nem ember, se nem műember.)

50[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (45)egyazon (állapotát) => (46)egyazon (állapotnak) => (47)nincs ilyen => (48)hozzátenni => (49)kópia => pillanata*]

(50) Ezért felesleges megszólalni. Pusztán a tartás, a Haltung. Minden más függő. "Az eredetiség csak annyi, hogy egy felmerült pillanatot nem hagyunk elveszni." (Vidovszky L.)

51[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (45)egyazon (állapotát) => (46)egyazon (állapotnak) => (47)nincs ilyen => (48)hozzátenni => (49)kópia => azonosságát*]

(51) A gondolkodás csakis reprodukcióra, kópiázásra képes. [Ez azonban nem azonosság (> Pierre Ménard)]. Az ember mégis teremtő, a szó "eredeti" értelmében, hiszen a teremtőt nem a teremtés tárgya teszi teremtővé, hanem a láz, az energia, a teremtő tartás. Teremteni csak formát lehet.

52[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (45)egyazon (állapotát) => (46)egyazon (állapotnak) => (47)nincs ilyen => (48)hozzátenni => lehetetlen*]

(52) Nagy Károly hasztalan próbált öreg korában megtanulni írni: ugyanígy hasztalan mindenki törekvése, hogy valamilyen új gondolat-mozdulatot sajátítson el. Sosem lesz benne igazán járatos. 23 

53(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (45)egyazon (állapotát) => (46)egyazon (állapotnak) => ugyanazt*]

(53) A beszéd visszhang, az írás idézet ("A szöveg mindig vendégszöveg."). Eredetiség - azonosság - egyediség. Eredetiség: a lehető legteljesebb szinkron, azonosság a forrással. Ez az "azonosság" azonban nem formai. Az alapállás, a tartás, a gesztus, a szemlélet, a minőség azonossága.

III. [(19)MÓDSZER => (44)KIFEJEZHETETLENSÉG => (54)FORMÁBAN - (93)BUROK]

54[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (45)egyazon (állapotát) => formában]

(54) Minden csak forma(55). A szellemtörténet, tartalmi szempontból, ugyanaz. Folyamatos hiány. E tény tapasztalása és félreértése(103) - ugyanis, hogy föl lehet oldani - készteti a szellem embereit alkotásra.

55[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (45)egyazon (állapotát) => (54)formában => forma]

(55) A civilizáció története az öltözködés története. Csupán a burok változik; a test a mag(56) ugyanaz. Így a szellemi lény [tegyünk különbséget a szellemi ember (cselekvésirányultság) és a szellemi lény (állapot) között] alapállásának és közérzétének (Befindlichkeit) mélyrétege változatlan(98) és változtathatatlan. A tömegember közérzetét viszont (kizárólag) a forma határozza meg(99). A tömegember észlelése és érzékelése eleve nem teszi lehetővé a szellemi lénynél kialakuló mélyréteg lerakódását. A szellemi lény közérzete annyiban függvénye a formának, amennyiben minden ember tömegember, és amennyiben ez meghatározó jelleggel befolyásolja az ő recepcióját is.

56[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (45)egyazon (állapotát) => (54)formában => (55)forma => mag]

(56) A formai változások nem hatolnak át a mag burkán(57) (héján). Értelemszerűen a formai változások nem befolyásolják a lényeg állapotát, tehát értelmetlenek azok a kérdések, amelyek a formai változások lényegre kifejtett vélt hatásaira vonatkoznak. Ugyanez vonatkozik a triviális és kényszerűen pongyola kifejezéssel élve komputer-technológia(58) (forma) és a lényeg viszonyára.

57[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (45)egyazon (állapotát) => (54)formában => (55)forma => (56)mag => burkán*]

(57) "Nincs burok, amely körülvesz. Magam vagyok a burok", írtam az NN-ben (I/36), hét évvel ezelőtt. A mag: lényeg. Az agy megpróbál áthatolni a burok héján, hogy elérje a lényeget. A burok tehát az agyon kívül álló képződmény? Vagy az agy része? És akkor mégis - értelemszerűen - őrzi a lényeget? Mit burkol körül az agy? A hiányt? Ez a lényeg?

IV. [(19)MÓDSZER => (44)KIFEJEZHETETLENSÉG => (45)EGYAZON (ÁLLAPOTÁT) => (54)FORMÁBAN => (55)FORMA => (56)mag => (58)KOMPUTERTECHNOLÓGIA - #ELLENPRÓBA]

58[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (45)egyazon (állapotát) => (54)formában => (55)forma => (56)mag => komputer-technológia]

(58) A komputer-technológia megjelenése gyökeresen átalakítja a formarendszer egészét. Ezt az átalakulást tehát bármelyik tudományos diszciplina szempontjából vizsgálhatjuk, és természetesen a maga komplexitásában, összefüggés- és hatásrendszerében. Az én vizsgálódásaim ("közelítéseim") a saját írói alapállásom szempontjából lényeges kérdések (alkalmi) tisztázására vonatkoznak. Pl. mi az összefüggés az eszköz (szerszám) és a gondolat eltömegesedése(59) között? A módszer és a tudás között? A nyílt szöveg(68) és a nyitottság [exoterikusság(71)] között? Stb.

59[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (45)egyazon (állapotát) => (54)formában => (55)forma => (56)mag => (58)komputer-technológia => eltömegesedés]

(59) A szellemi eltömegesedés, legkésőbb, az írás feltalálásával kezdődött meg. Azóta, az eltömegesedés egyik közvetlen következményeként, hatványsorszerűen gyorsul a szellemi elsekélyesedés(60). Ezzel egyidejűleg egyre gyorsabbak a közlekedési lehetőségek az ugyancsak rohamosan táguló felszínen. [Szellemi elsekélyesedés, táguló felszín, a felszíni közlekedés gyorsulása (A víz színén az ember sokkal gyorsabban úszik, mint a víz alatt. 61) közötti kauzalitás, viszony- és hatásrendszer vizsgálata.] Az ember kerge vízipókként rohangál a szellemi felszín óceánnyi, csalóka tükrén(67). A szellemi csürhe nagysága azonban nem kizárólag és nem elsősorban a potenciális tömegeszközök (szerszámok) megjelenésének hatására növekszik, hanem a tömegeszközök hozzáférhetőségét biztosító társadalmi feltételek következményeként. A szellemi eltömegesedés (elsekélyesedés, eliszaposodás) tehát végsősoron nem művészeti, de még nem is filozófiai kérdés, hanem társadalomtudományi (szociológiai).

60[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (45)egyazon (állapotát) => (54)formában => (55)forma => (56)mag => (58)komputer-technológia => (59)eltömegesedés => elsekélyesedés]

(60) A történelem két fél versengésével, majd ellenségeskedésével kezdődik. A versengés, acsarkodás és háborúskodás kifulladását követően mindig egy harmadik, a barbár kerekedik felül. Akármennyit képezze is magát, ugyanaz a barbár marad, egy fejlettebb hatalom álarcában. Újabb vetélkedés, harc, újabb kifulladás, és a következő, törvényszerűen(61) még barbárabb hatalomra kerülése stb. A folyamatos hanyatlás(62), az elbarbárosodás, vagyis a civilizáció története ez.

61[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (45)egyazon (állapotát) => (54)formában => (55)forma => (56)mag => (58)komputer-technológia => (59)eltömegesedés => (60)elsekélyesedés => törvényszerűen*]

(61) Éppen ennyire törvényszerű és végzetszerű a társadalmi ember alávetettsége is. Sohasem szabadulhat föl, mert mindig rabszolgák, jobbágyok, cselédek hozzák a megújulást, és az ő vérükben már ott lappang a szolgaság. Hiába szabadítják föl magukat, cselédek maradnak, és szolgalelkűségüket a vérükkel örökítik tovább. Az ember az első szolgasággal végérvényesen elveszítette szabadságát.

62[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (45)egyazon (állapotát) => (54)formában => (55)forma => (56)mag => (58)komputer-technológia => (59)eltömegesedés => (60)elsekélyesedés => hanyatlás]

(62) A hanyatlás, a szellemi elsekélyesedés története a médiumok története, mivel sajátos ellentmondásként, de kétségtelenül logikusan éppen a médiumok közvetítik a legpontosabban a szellemi elsekélyesedést. A cybermédiumok fölbukkanásakor újra közkedvelt kirakós játék a már bináris kultúra előtt is rég bomlásnak indult vagy fölbomlott értékek nosztalgikus, duzzogó, tárgyilagos, úgy kell nekik tipusú leltárba vétele. Az oralitás, az elmélyült írás és a kontemplatív olvasás eltűnésével(63), fölszívódásával szemben a multi- és hipermédiális ábrázolás kápráztató gazdagságát, sokféleségét(64), és a gondolatmozgások megjelenítésének mámorító sebességét szokták fölemlegetni. Joggal és a tényszerű valóságnak megfelelően. Jelenleg tehát pontosan ugyanaz játszódik le, ami a civilizációnak nevezett történeti folyamat első pillanatától kezdve újra és újra megkavarta a világot. Egy újabb #ábrázolási(430)avagy #formai(55) forradalom. Banális, ebben a kultúrkörben mégis nyomasztó és a legcifrább félelmeket gerjesztő tény: a multimédia, mint az emberiség eddigi legmodernebb és legösszetettebb ábrázolási eszköze, sem enged közelebb azokhoz a kérdésekhez (pontasabban fogalmaznánk, ha távol tartásról beszélnénk), amelyeknek fölvetése ugyan hiábavaló(65), másról viszont nem érdemes gondolkodni.

63[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (45)egyazon (állapotát) => (54)formában => (55)forma => (56)mag => (58)komputer-technológia => (59)eltömegesedés => (60)elsekélyesedés => (62)hanyatlás => eltűnésével]

(63) Kontemplativitás, #katarzis(297), a tisztán orális hang által keltett belső rezgés [tremor! => "Minden ember rendelkezik egy kizárólag rá jellemző, egyedi szervi rezgéssel" (Organ-Vibration) => nyelvi dekonstrukció által eljutni a szellemi és fizikai összhangig => egyetlen hangon fölcsendülő akkord]. Helyette izgágaság, belső szárazság, zörej ("a hangok zöreje" - "Mivel a görögök, oh király, csak bemutatásra alkalmas üres beszéddel rendelkeznek, s valójában ebből áll minden filozófiájuk, a hangok zörejéből" 80).

64[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (45)egyazon (állapotát) => (54)formában => (55)forma => (56)mag => (58)komputer-technológia => (59)eltömegesedés => (60)elsekélyesedés => (62)hanyatlás => sokféleségét*]

(64) A médiumhalmozás veszélye: minél több médiumon (közegen) halad át a szellem, és minél kisebb a médiumok áteresztő képessége, annál végzetesebb a rendszerint irreverzibilis veszteség. Az egyik legtermészetesebb, és folyamatában a legegyszerűbben követhető példa az álomtranszformálás. Miképpen esik össze, bomlik el, avagy sorvad, torzul az álom a kezdeti tudatosulás különböző fokozatain, majd az emlékezés, felidézés és esetleg a megjelenítés által. Mindez persze nem zárja ki a médiumhalmozás - legalábbis mennyiségileg - ellentétes hatását, amikor az áthaladáskor nem veszteség történik, hanem újabb és újabb rétegek föltapadása a szellemre. Nem csupán a rárakódás minősége perdöntő, hanem a kérdés is: mit fed el a rárakódás, és képesek-e szabadon lélegezni a le-, elfedett rétegek?

65[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (45)egyazon (állapotát) => (54)formában => (55)forma => (56)mag => (58)komputer-technológia => (59)eltömegesedés => (60)elsekélyesedés => (62)hanyatlás => hiábavaló]

(65) A hiábavalóság és az ismétlési kényszer kedvenc analógiasorát folytatva: Természetes, hogy ez a formai (ábrázolási) forradalom is alapvetően átrendezi a pályát, megváltozatja(66) a fölállást, miként az is természetes, hogy teljességgel mindegy, hányan, mivel, milyen szabályok és taktikai lelemények szerint játszanak, ha úgy sem lőhetnek gólt. Ettől azonban még örülhetnek magának a játéknak (út). És eközben újra eltűnődhetnek a kérdésen: van-e kapu, labda, van-e egyáltalán lábuk? Pusztán a felpöffedt szöveg- és kultúrkörnyezet pirít rá a favicc mesélőre. Az ember nem ereget finom társaságban. Nem elsősorban azért, mert büdös, hanem mert alkalmatlan környezetben és pillanatban idézi föl a hús és a föld közelségét.

66[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (45)egyazon (állapotát) => (54)formában => (55)forma => (56)mag => (58)komputer-technológia => (59)eltömegesedés => (60)elsekélyesedés => (62)hanyatlás => (65)hiábavaló => megváltoztatja*]

(66) A digitalizált bináris kódrendszer hasonlóan fergeteges hatással lesz az emberiség történetére, miként néhány ezer éve az alfanumerikus írás feltalálása. Áhitat, rajongás, káprázat, félelem, melankólia. Az én azonban ugyanott kuporog majd a multimédiális-galaxis eloszlásakor, ahol gubbaszt a Gutenberg-galaxis alkonyán, vagy lebegett az orális kultúrák végnapjain. Ha gazdája fölpillant, és tekintete surlódás és akadály mentes mezőbe siklik, rettegni kezd. Sajátos természet.

67[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (45)egyazon (állapotát) => (54)formában => (55)forma => (56)mag => (58)komputer-technológia => (59)eltömegesedés => tükrén]

(67) A tükör mint kulcsszó. A tükör mint felület, térség, #homogenitás(433), #ablak(277), káprázat, illumináció, lényegi és állandó valóság, #akadály(66), #ellenpróba(22). Lehetséges magát a tükröztetett világot látni? Tehát a mögöttünk lévő teret is? Avagy velünk együtt fordul a háttér, és így sohasem pillanthatjuk meg? Vagy a háttér valójában nem mögöttünk, hanem a tükör mögött van? Tükörbe zuhanás? ("Persze, rohanj csak... rohanj csak, ördögfajzat... hamarosan kristályba lesz zuhanásod... kristályba." 69) Létezik-e egyáltalán tükröztetett, vagy csupán maga a tükör? (Esetleg hátulról vetítenek? Visszatérés Platón barlangjába? Az Ős-Gólem előterébe?) Stb.

V. [(19)MÓDSZER => (44)KIFEJEZHETETLENSÉG => (45)EGYAZON (ÁLLAPOTÁT)=> (54)FORMÁBAN => (55)FORMA => (56)mag => (58)KOMPUTERTECHNOLÓGIA => (68)NYILT SZÖVEG - (70)ABLAKAI]

68[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (45)egyazon (állapotát) => (54)formában => (55)forma => (56)mag => (58)komputer-technológia => nyilt szöveg]

(68) Nyílt (nyitott szerkesztésű) szöveg(69): a szálak nincsenek elvarrva, a szellemi nyomvonalak, virtuális folyosók a "végtelenbe" futnak (haladási irányuk - a végponttól eltekintve -   ismeretlen. Ennyivel áll közelebb ez a módszer a természethez, a Léthez, az Igazsághoz, a Törvényhez, az Abszolútumhoz).
Zárt (zárt szerkesztésű) szöveg: a szerkezet minden oldalról lehatárolt. A hálozatos tér ablakai(70) befelé néznek. A virtuális folyosók kapcsolószavak, átjárók nélküli szakaszokban végződnek.

69[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (45)egyazon (állapotát) => (54)formában => (55)forma => (56)mag => (58)komputer-technológia => (68)nyilt szöveg => nyilt (szerkesztésű) szöveg*]

(69) "Raymont megvalósítja Ortega y Gasset regényelméletének követelését, hogy a regény olyan világ legyen, amelyből nem nyílik ablak semmiféle irányba, amely önmagában teljes és zárt", írja Szerb Antal. Ortega y Gasset és Sz. A. egységről, teljességről és zártságról vallott felfogása, tartalmilag, nem ellentétes a nyílt szöveg ideájával. Pusztán eltérő technikai (szerkesztési) módszererről van szó. Az "önmagában teljesség és zártság" szép fikciója a homogenitás más szemszögből történő megközelítése. A "következő" irodalom sem veszítheti el az öntörvényűség, az önmagában teljesség (egész) és zártság igényét. A mű ásvány, kőzet, miközben tudjuk: Ortega y Gasset  is csak "úgy tesz" - akár #Kosztolányi és mindazok, akinek a művészet szubsztancia -, mintha az irodalom természeti képződmény lenne. (Az egység és a homogenitás viszonya, különbözősége. Stb.)

70[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (45)egyazon (állapotát) => (54)formában => (55)forma => (56)mag => (58)komputer-technológia => (68)nyilt szöveg => ablakai*]

(70) A kifelé és befelé nyíló ablak. Minden ablak eleve kifelé és befelé is nyílik. Mindig megfeledkezünk arról a trivialitásról, hogy az ablak kifelé és befelé is nyitott, vagyis a tekintet mindkét irányban haladhat. Újra az #ablak-tükör(278); ablak-tükör-ablaktükör (kifelé ablak, a vissza-, belepillantónak azonban tükör) témája.

VI. [(19)MÓDSZER => (44)KIFEJEZHETETLENSÉG => (45)EGYAZON (ÁLLAPOTÁT)=> (54)FORMÁBAN => (55)FORMA => (56)mag => (58)KOMPUTERTECHNOLÓGIA => (114)EXOTERIKUSSÁG - (97)KATAKOMBÁK (KORÁBAN)]

71[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (45)egyazon (állapotát) => (54)formában => (55)forma => (56)mag => (58)komputer-technológia => exoterikusság]

(71) A nyitottság-zártság (exoterikusság és ezoterikusság) viszonya, püthagoraszi értelemben (ezoterikusok: akiket a házban tanít a mester, exoterikusok, akiket az udvarban), a szellemi lét sarkalatos, ha nem a leglényegesebb kérdése. Az erre a kérdésre adott helyes válasz a szellemi lénység alapvető feltétele. A szellemi embernek a szellemi lénnyé válás felé vezető úton a szellemi lénység egészét érintő összefüggés-, viszonyrendszert kell megvizsgálnia. E rendszer mindahány páros eleme [szellemiség és tudás, tudás és kultúra, kultúra és művészet, kultúra és kor (idő), kultúra és tömeg, művészet és alkotás (mint folyamat) stb.] a szellem és kultúra(72) viszonypár vonzásában áll.

72[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (45)egyazon (állapotát) => (54)formában => (55)forma => (56)mag => (58)komputer-technológia => (71)exoterikusság => szellem és kultúra]

(72) A szellem és kultúra két alapkérdése két alapviszonyban fejezhető ki. Az egyik: a szellem-lényeg-tudás-kifejezhetőség, a másik a kultúra és a kor viszonyrendszerében. Az előbbi az időn kívül áll, az utóbbi az időben, és ezáltal - részben - az idő függvényében, továbbá nincs hatással az első alapviszonyra. A kor fogalma újra és újra tisztázandó a szövegösszefüggés változásával. Ha azt állítom például, hogy korunk - hatását tekintve - leglényegesebb jellemzője a tömeg, akkor értelemszerűen fölmerül a kérdés: mikor kezdődött el ez a kor, illetve melyik szakaszára gondolok. [A szempontok megkülönböztetéséről nem szólok, mert nyilvánvaló, hogy mindvégig a szellemi ember, a szellemi lény szempontjai felől közelítek a kérdésekhez és válasz-szekvensekhez (fázisok, variánsok)]. A tömegkorszak kezdetét - az éppen zajló gondolat-momentumban -, az írás gépi sokszorosításának feltalálásához kötöm. A szellemiek eltömegesedésének paradigmájában, legalábbis a folyamat sebességét illetően, alapvető változás történt ekkor. Megteremtődött ugyanis a XX. századi tömegkultúra(73) egyik ágazatának technikai alapja. E kultúrágazat meghatározó embertipusa az autópályákon és adatsztrádákon(91) hömpölygő turistaember ("mintha ember"). Adekvát válasz erre a kultúrára az elkülönülés, a visszahúzódás a házba, a katakombákba(92).

73[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (45)egyazon (állapotát) => (54)formában => (55)forma => (56)mag => (58)komputer-technológia => (71)exoterikusság => (72)szellem és kultúra => kultúra]

(73) A kultúra fogalmát nem a civilizáció értelmében használom. Ugyanakkor miként a kultúra tömegkultúra(74), ugyanígy a civilizáció tömegcivilizáció. E korszak ["mészkor"(75)] legjellegzetesebb (negatív) szimbóluma: a testi és szellemi hulladékot magába fogadó tömegsír. Embertipusa: a menekülő ember (száműzött, turista, révülő stb.). Mindannyiuk tápláléka a moslék. Tápmoslék, szellemi moslék, vegyi moslék.

74[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (45)egyazon (állapotát) => (54)formában => (55)forma => (56)mag => (58)komputer-technológia => (71)exoterikusság => (72)szellem és kultúra => (73)kultúra => tömegkultúra*]

(74) Ami egykor az ezotériából az exotériába való átlépés volt (i. .e. VI.-V. sz.), vagyis a kilépés a Házból; ugyanolyan tipusú hanyatlás zajlik le a kultúrából tömegkultúrába való átmenetkor (a XVI. századtól).

75[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (45)egyazon (állapotát) => (54)formában => (55)forma => (56)mag => (58)komputer-technológia => (71)exoterikusság => (72)szellem és kultúra => (73)kultúra => mészkor]

(75) "Mészégetők kora. Bugrisok országlása, a vadak, a zsoldosok, a pojácák és a kalmárok után. A kedélyes, rendes emberek eldorádója." (Átjáró) E korszak emberének két végzetes tendenciája: az önbecsülés elveszítése és az elérzéketlenedés(76). Sajátos helyzet: Az alantas ember tudatában van (lehet) saját alantasságának, de mivel nincs negatív visszajelzés, sőt: az őt körülvevő közegben éppen az alantasság a (kulturális) norma, se nem védekezik, se nem szégyenkezik. Olyan, mint akiből bolondot csináltak a piactéren. Nem érti pontosan, mi és miért történik vele és körülötte, de együtt vigyorog a ceremóniamesterrel és a publikummal [a ceremóniamester (animátor)/publikum szerkezeti tagolás alapvetően és általános érvénnyel jellemzi a tömegkultúra társadalmát], átveszi és alakítja a szerepét, beilleszkedik a játék, az összjáték összefüggésrendszerébe, vagyis már puszta jelenlétével részt vesz(78) egymás és önmaga megalázásában. Az önbecsülés(88) elveszítésének további oka: A másik ember eltárgyiasulása az észlelő tudatában. (Köznapi kifejezéssel élve: semmibe vétele.) Ez a magatartás, tulajdonság, részben, közvetlenül visszaható, másrészt visszaháramlik a Másikról. A történeti, kultúrtörténeti aberrációk hatása. Pl. a partikularitások(89) irracionalizálódása, fanatizálódása (nemzet, ideológia stb.), vagy bizonyos filozófiai (méginkább erkölcsi) alapfogalmak jelentésének el-, kifordulása [autonómia, szabadság stb.(90)].

76[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (45)egyazon (állapotát) => (54)formában => (55)forma => (56)mag => (58)komputer-technológia => (71)exoterikusság => (72)szellem és kultúra => (73)kultúra => (75)mészkor => elérzéketlenedés]

(76) Az elérzéketlendés a szellemi elsivárosodás törvényszerű velejárója (az elsivárosodás nem egyenlő a szó szoros értelmében vett tudatlansággal, balgasággal, és különösképpen nem, az úgynevezett "műveletlenséggel"). Mind pszichikai, mind pedig fiziológiai szempontból sajátos helyzet, hogy miközben a külső ingerek(77) mennyisége és az agy észlelési képessége ugrásszerűen nő, a tudat szinte ezzel fordított arányban tompul és csúszik bele az egyéni és társadalmi "Wachkoma" állapotába ("mintha-ember").

77[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (45)egyazon (állapotát) => (54)formában => (55)forma => (56)mag => (58)komputer-technológia => (71)exoterikusság => (72)szellem és kultúra => (73)kultúra => (75)mészkor => (76)elérzéketlenedés => külső ingerek*]

(77) A külső ingerek növekedésével egyidejűleg kápráztató iramban formálódik egy párhuzamos, konkrét és valóságos világot akár felszámolni is képes virtuális világ. Az impériumok harcának talán éppen ez lesz az új fajtája? A virtuális világok harca a konkrét világok ellen? Bizarr, de nem föltétlenül fantasztikus elképzelés. A virtuális valóság kiépülése mindenesetre először ad lehetőséget és esélyt arra, hogy az ember akár társadalmi szinten is maradéktalanul kivonhassa magát az objektívnek nevezett, hagyományos értelemben vett valóságból, és ezáltal - adott esetben - teljesen védtelenné és önvédelemre képtelenné váljon, föladva magát a fizikai pusztulás legbanálisabb formáinak.

78[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (45)egyazon (állapotát) => (54)formában => (55)forma => (56)mag => (58)komputer-technológia => (71)exoterikusság => (72)szellem és kultúra => (73)kultúra => (75)mészkor => részt vesz]

(78) Ebben a kategóriában meghatározó élmény volt egy kétségtelenül zseniális (lásd Musil "zseniális versenylovát") német "enterténer" néhány évvel ezelőtti föllépése. A hatást fokozta a televíziós követítés, elsősorban a képkivágások váltakozása. A karikírozottan bárgyú bohóc-énekes a triviális mulattatás és a "Verarschen" (hülyét csinálni valakiből), vagyis a közönség "lealázása" közötti keskeny sávon egyensúlyozott parádés maskarájában. Bizarr jelmezben és smink-maszkban, gyengeelméjű vigyorral, nagyzenekari kísérettel énekelte: "Katzenklo, Katzenklo macht die Katzen froh" (Cicakló, cicakló, ettől lesz a cica jó). Az előadás egy klasszikus dekorációjú, bársonyszékes, páholyos színházteremben zajlott. Az ápolt közönség választékos, tradícionálisan színházi öltözetben feszített a zsúfolt zsöllyékben. Mindez még abszurdabbá tette a helyzetet. És ahogy az ütemesen tapsoló, a refrént üdvözült arccal éneklő tömeget bámultam, nyilvánvalóvá vált, hogy ez az a massza, amelyik mindenre képes, és e massza kovásza az alantasság és a trivialitás [tömegkultúra(79) = triviálkultúra(82)]. Ha egy ilyen alaphelyzet szerencsétlen arányban vagy összetételben keveredik a kizárólag emberi aberráltsággal, menten elszabadul a zombi. És maga a zombi alakíthatatlan(84). Vagy félreállsz(87), vagy ölsz.

79[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (45)egyazon (állapotát) => (54)formában => (55)forma => (56)mag => (58)komputer-technológia => (71)exoterikusság => (72)szellem és kultúra => (73)kultúra => (75)mészkor => (78)részt vesz => tömegkultúra]

(79) A tömegkultúrának(80) törvényszerűen kultúraellenesnek kell lennie, mert a soknak el kell lehetetlenítenie a keveset, mivel a sok piaci értéke(81) magasabb, mint a kevésé. A kultúra viszont mindig kevés és a kevesek tápláléka.

80[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (45)egyazon (állapotát) => (54)formában => (55)forma => (56)mag => (58)komputer-technológia => (71)exoterikusság => (72)szellem és kultúra => (73)kultúra => (75)mészkor => (78)részt vesz => (79)tömegkultúra => tömegkultúrának*]

(80) Az úgynevezett tömegkultúra, triviálkultúra nem a nyugati kultúra hanyatlásánának, züllésének következménye, hanem e kultúra szerves része. Ugyanez vonatkozik a nyugati kultúra alkonyát leíró, karakterizáló jelenségek többségére is. Tanúságul elég föllapozni e kultúrkör legbecsesebb emlékeit: a szent könyvektől kezdve az ércbe öntött klasszikusokig. Csupán az ostoba elvakultság vagy a fondorlatos öncsalás nem látja: Az aberráció és a betegesség nem a degeneráció, hanem a degeneráltság következménye. (Ez, ugyanakkor, nem árul el semmit magáról az ember őseredeti állapotáról.) Ebből a szempontból tehát egy kicsit elnézőbben és kevésbé acsarkodón tekinthetünk a korra, a korunkra. Ami elkülöníthető és mérhető: nem az, ami volt és ma már nincs, pusztán a fokozatok. Ahogyan volt egykor, és ahogyan van most. A Gólem írásakor többször is elvetett "dokumontázs" [mint módszer => Földi Horoszkóp)] tehát pusztán helyzetjelentés, vagy amolyan (szenny)vízállásjelentés lehetett volna csak. Az adott "korszint" jelölése, egy strigula a falon: ekkor és ekkor éppen eddig ért a szenny.

81[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (45)egyazon (állapotát) => (54)formában => (55)forma => (56)mag => (58)komputer-technológia => (71)exoterikusság => (72)szellem és kultúra => (73)kultúra => (75)mészkor => (78)részt vesz => (79)tömegkultúra => piaci értéke*]

(81) A piaci érték emlegetése ne fedje el a szemünk elől azt a tényt, hogy a tömegkultúra diadalát a kalmárok, a politikusok és a művészek szövetsége tette lehetővé. Míg a kalmárok és a politikusok érdekei nyilvánvalók, jelentősebb hangsúllyal vetődik föl a kérdés: Mi késztette és készteti a művészeket a szövetségre? Némelykor duzzognak az, úgymond, "írástudók újabb árulásán". Miközben az árulás már évszázadok óta nem esemény, hanem folyamatos történés.

82[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (45)egyazon (állapotát) => (54)formában => (55)forma => (56)mag => (58)komputer-technológia => (71)exoterikusság => (72)szellem és kultúra => (73)kultúra => (75)mészkor => (78)részt vesz => triviálkultúra]

(82) Ebben a közegben nem léteznek Történetek. A (lineáris) történet halála tehát csak látszólag technikai, módszertani kérdés. Valójában mentális. N.-nel folytatott egyik beszélgetés alapján: Nincsenek történetek, mert nincsenek karakterek(83). Hiányzik az "erzählerische Haltung". Az elmélyültség, ahonnét föl lehetne hozni a történeteket. Hiányzik a kontemplativitás, a szellemi tágasság, a tér és az idő, amelyben fölépülhetnek a történetek. Légzési zavarok. (Asztmatikus légzéssel nem lehet nagyáriát énekelni.) A jelentős formátumok eltűnése; jelentéktelenségek zsibvására; álságosság; "mintha ember", "mintha" érzelmekkel, "mintha szenvedélyekkel", "mintha gondolatokkal", gesztusokkal.

83[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (45)egyazon (állapotát) => (54)formában => (55)forma => (56)mag => (58)komputer-technológia => (71)exoterikusság => (72)szellem és kultúra => (73)kultúra => (75)mészkor => (78)részt vesz => (82)triviálkultúra => karakterek*]

(83) A karakter konfliktusokban formálódik. Konfliktusok a Lét, a Halál és az Isten fogalmak mentén teremtődnek. A "mintha ember" viszont nem ismeri ezeket a fogalmakat, nem találkozik velük.

84[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (45)egyazon (állapotát) => (54)formában => (55)forma => (56)mag => (58)komputer-technológia => (71)exoterikusság => (72)szellem és kultúra => (73)kultúra => (75)mészkor => (78)részt vesz => alakíthatatlan]

(84) A társadalmi ember útja a történelem kezdete óta kényszerpályán(85) mozog. Ez nem a mindenkori "nyugat alkonya". Spengler eposza is csak egy utánlövés volt. Szegény S. "semlegesítése" azért fontos, mert évtizedek óta minden komorabb kultúrkritikát vele bunkóznak agyon, Berlintől New Yorkig. Álláspontom nem az apokaliptikus feeling egy újabb nedvkiválasztása és lecsapódása, hanem egy antropológiai tény közlése. Az erkölcsi és szellemi integritás próbája ebben a helyzetben: Az ember ugyan folyamatos, külső katasztrófa szituációban él - ha úgy tetszik, folyamatosan működő apokalipszisban (a krízis nem jelenség, hanem állapot) -, mégsem lesz sem más, sem önmaga gyilkosa.

85[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (45)egyazon (állapotát) => (54)formában => (55)forma => (56)mag => (58)komputer-technológia => (71)exoterikusság => (72)szellem és kultúra => (73)kultúra => (75)mészkor => (78)részt vesz => (84)alakíthatatlan => kényszerpályán]

(85) "Évezredek óta folyamatos, előre megfontolt szándékkal elkövetett kútmérgezés. Folyamatos apokalipszis. Irányváltoztatásra nincs lehetőség, pályamódosításra egyre ritkábban. A vezetőknek nem áll érdekében, a vezetettek nem értenék a módosítás okát. A végső és totális katasztrófa elkerülésének egyetlen módja a reset(86) kapcsoló működtetése lehetne. Hatvanezer év talán elég lenne..."

86[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (45)egyazon (állapotát) => (54)formában => (55)forma => (56)mag => (58)komputer-technológia => (71)exoterikusság => (72)szellem és kultúra => (73)kultúra => (75)mészkor => (78)részt vesz => (84)alakíthatatlan => (85)kényszerpályán => reset*]

(86) Hollywood és génarcheológia. A történelem előtti ember klónozása, csontba rovátkolt vonalkódból. A valóság éppen annyira lapos történet, mint bármely kiagyalt história. A különbség: a történet egydimenziós. A történelem "lenullázható", ha nincs, aki számon tartsa. Vajon mi késztethetné a cromagnoni embert, hogy föltöltse emlékezetét az elmúlt két és fél millió év ballasztjával? Mert nem kétséges, hogy mint a rossz papírmasé mesékben, bamba bömböléssel loccsantja majd szét az orra előtt mindeféle eszközökkel hadonászó rémült törpéket. A "reset" gombra éppen úgy rátenyerelhet a cromagnoni, mint a szintetikus ember. Emlékezetre, történelemre, történetre egyiknek sem lesz föltétlenül szüksége. Miért lenne ez rosszabb megoldás a folyamatos fajírtásnál? Mindegy, hogy az óraművesek műhelyéből, vagy a vegyi kohókból jön a váltás. Mindkét irány végsőkig következetes. A nekrofil társadalmak következetessége.

87[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (45)egyazon (állapotát) => (54)formában => (55)forma => (56)mag => (58)komputer-technológia => (71)exoterikusság => (72)szellem és kultúra => (73)kultúra => (75)mészkor => (78)részt vesz => félreállsz*]

(87) Félreállás az uralkodó, működő mechanizmusoktól. A félreállást, kilépést, elkülönülést többnyire a világtól való elvonulással azonosítják, mivel magát a világot az éppen uralkodó mechanizmussal azonosítják. A félreállás a regionális civilizációkhoz, látszatvilágokhoz képest viszont valójában nem a világtól való elkülönülés, hanem éppen az ellenkezője. Egy lépés a Világ felé. (Lásd: Ház, katakomba stb.) 

88(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (45)egyazon (állapotát) => (54)formában => (55)forma => (56)mag => (58)komputer-technológia => (71)exoterikusság => (72)szellem és kultúra => (73)kultúra => (75)mészkor => önbecsülés*]

(88) Az önbecsülését elveszített társadalmi ember életképtelen, mert nem képes megvédeni magát társadalmi szinten. A társadalmi ember önvédelméhez nem elegendő az egyénben munkálkodó, animális önvédelmi ösztön.

89(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (45)egyazon (állapotát) => (54)formában => (55)forma => (56)mag => (58)komputer-technológia => (71)exoterikusság => (72)szellem és kultúra => (73)kultúra => (75)mészkor => partikularitások*]

(89) A partikularizálódás végletesen eltávolította az embert az Ember fogalmától és helyzetétől. Amíg az ember kizárólag egymástól elszigetelt partikularitásokban képes gondolkodni és látni önmagát  - nem ember. Az ember ott kezdődik, ahol érvénytelen a partikularitások fundamentalista értelmezése. "Nincs olyan valami a világon, hogy ember", mondja kissé ingerült gúnnyal Joseph de Maistre, és ez a felkiáltás az ember ellehetetlenülését, "univerzalisztikus megragadottságának" végét jelzi, a legalapvetőbb és létfontosságú összefüggési rendszer bomlását. Nincs olyan, hogy Ember, mert nem látja, mert nem látom; mert vak vagyok, mert megvakultam. (Más szempontból egyébként az Ember is csupán partikularitás.)

90(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (45)egyazon (állapotát) => (54)formában => (55)forma => (56)mag => (58)komputer-technológia => (71)exoterikusság => (72)szellem és kultúra => (73)kultúra => (75)mészkor => autonómia - szabadság*]

(90) Autonómia = önös, tetszés szerint cserélhető érdekek gátlástalan érvényesítése. Szabadság = minden fajta függőség elvetése; a függőség létfenntartó elvének dogmatikus tagadása, miközben egy totális, az élet szinte minden területét behálózó természet- és szükségletellenes függőségi rendszer szabadságként való megélése és dicsőítése történik.

91[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (45)egyazon (állapotát) => (54)formában => (55)forma => (56)mag => (58)komputer-technológia => (71)exoterikusság => (72)szellem és kultúra => adatsztráda*]

(91) Az úgynevezett "információs társadalom" mint a klinikai értelemben és a szó szoros értelmében vett elme-baj újabb és minden eddiginél ajzottabb megnyilvánulása. A szellem mint abszolút abszurditás - az abszurd mint abszolútum. (A háló mint globális csapda... Stb.)

92[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (45)egyazon (állapotát) => (54)formában => (55)forma => (56)mag => (58)komputer-technológia => (71)exoterikusság => (72)szellem és kultúra => katakomba]

(92) A szellemi értékek megőrzésének lehetősége szempontjából már évezredek óta(93) a katakombák(97) korában élünk. (Éppen így - tradícionalista terminológiával - az apokalipszis korában is, mert az apokalipszis nem robbanás, hanem sorvadás). A "társadalmi ember" érintése [oxigén hatására szétbomló falfestmények (barlang) => Fellini: Róma] ellehetetleníti az értéket. Az elmúlt évtizedekben soha nem látott mértékben fölhatalmasodott tömegkultúra (mint a jelenleg egyetlen működőképes kultúra), és e kultúrkort benépesítő kultúrcsürhe tápláléka a szellemi moslék. (Batuz találó kifejezésével élve, olyan ez, mint a lakodalmas kutya hányadéka. Mindenből van benne valami.) A kizárólag tömegember képtelen más egyéb megemésztésére. Az értéket tehát vagy kiköpi, vagy moslékká alakítja át. (Többnyire jószándékkal, animális automatizmussal, hiszen nincs képzete az értékről, "ízlelő bimbói" csupán az íz szokatlanságát, idegenségét érzékelik, és erre természetes válasz a hárítás). Ugyanígy természetes önvédelmi reflexe a szellemi embernek az elkülönülés, a visszahúzódás vágya a katakombákba, az értékmentés hősi mítoszának színhelyeire.

93[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (45)egyazon (állapotát) => (54)formában => (55)forma => (56)mag => (58)komputer-technológia => (71)exoterikusság => (72)szellem és kultúra => (92)katakomba => évezredek óta]

(93) A szellemi ellehetetlenülés évezredes folyamat. Indokolatlan föltételezés tehát, hogy a komputer megjelenése lényegében megváltoztathatja, bármilyen irányban, a társadalmi ember és az érték viszonyát. Ahogy nem növekedett és nem csökkent az analfabetizmus Gutenberg óta, ugyanígy nem változik az analfabéták száma a bináris korban sem. A szellemiség, szellemi lénység magva nem a tudás ("az út máshová vezet, mint a tudás vagy a nem-tudás"), a megértés(94), és különösképpen nem az ismeret, hanem egy fajta magatartás, "szellemi minőség", és ennek nem bizonyos anyagi jelek ismerete az alapja, hanem a transzformáció, a fordítás. Képes-e az agy lefordítani, átfordítani a felé és benne áramló szellemi energiákat(95).

94[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (45)egyazon (állapotát) => (54)formában => (55)forma => (56)mag => (58)komputer-technológia => (71)exoterikusság => (72)szellem és kultúra => (92)katakomba => (93)évezredek óta => megértés*]

(94) A tudó és az értő magatartással szembeni gyanakvás, ingerültség. ("Felingerelnek a mesék. Nem tudok bízni a történeteikben. Mintha tudnának valamit, miközben én semmit sem tudok..." 113) Az út ugyan kétségtelenül máshová vezet, mint a tudás vagy a nem-tudás. A valamit tudás és a valamit megértés gesztusa mégis segítő, "jószándékú" eszköz lehet, ha nem tapad le a racionalizmusban, az iparos logikában, ha nem dugaszolja el a gőg vagy a nyafogó gügyeség. A leghitelesebb, hétköznapi ésszel felérhető tudás ma is a kézművesé. Ismeri a szerszámok fogását, az anyagok természetét, az illeszthetőség törvényeit. A világot azonban nem a fúróval, a deszkával vagy a csapokkal magyarázza. A semmit sem tudás (kérkedő) ripacskodása éppen annyira nyugati póz, miként Szent Ágoston szánalomraméltó, évszázadok szellemi nedvkeringésében keveredő-elegyedő-áramló dicsekvése: Minden szót megértett, amit olvasott. Ha sikerül, ha lehetséges, elegendő egyetlen szót megérteni. Anélkül, hogy érteném a megértés lényegét, jelentését. Számomra ilyen mondatok beszélnek (micsoda esendőség!) a megértésről: "Lehatolni, ahol nincs stílus, ahol a mondat nem tapasztalat és képzelet, hanem zsiger dolga." Vagy a Gyémánt Szutra jelentéséről szóló miniatűr parafrázis:

Ezért szeretem az őrült Nizsinszkij angyali mondatát: Gondolkodik, ezért esik nehezére a megértés...

95[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (45)egyazon (állapotát) => (54)formában => (55)forma => (56)mag => (58)komputer-technológia => (71)exoterikusság => (72)szellem és kultúra => (92)katakomba => (93)évezredek óta => energiák]

(95) A szellemiség, gondolatiság energiamozgásokban(96) lényegül meg, vagyis: történik. A jelek csupán utalhatnak e történésre (misztérium), esetleg közvetíthetik, a folyamat azonban nem bennük zajlik le. A történésnek nem feltétele a megnevezés, a megnevezés (jellé válás) viszont kiválthatja, katalizálhatja a történést, ha a jeleket körülvevő vagy bennük lévő virtuális mezőben keletkező rezgés, az adott pillanatban, összhangba kerül a receptor rezgéshullámaival.

96[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (45)egyazon (állapotát) => (54)formában => (55)forma => (56)mag => (58)komputer-technológia => (71)exoterikusság => (72)szellem és kultúra => (92)katakomba => (93)évezredek óta => (95)energiák => energiamozgás*]

(96) Az anyag-energia, energia-gondolat, gondolat-jel kapcsolatának vizsgálata. Dr. Gyökössy Endre gondolatmenete alapján: A természettudósok mondják, az elméleti matematika eddigi eredménye szerint az anyag végül is gondolat (a gondolat=energia). Az üveglapra szórt homokot a hangzó szó rezgései szabályos geometriai ábrákká rendezik. Vannak tudósok, akik azt állítják: ezek az akusztikus ábrák lehetnek az élet alapformái. A világteremtő Logoszé! (Miként a kifújt, kilélegzett levegő hatására szabályos alakzatba rendeződnek a homokszemcsék, ugyanígy a helyes beszéd - és a helyes írás is -: légzéstechnika.) A hangzó szó és az élet alapformái. A kifújt levegő (pneuma!) általi teremtés. Ezzel szemben: az ázsiai mandalaépítők feszült, rezzenéstelen csendje. A rezgő levegő, amely összezavarja a szemcséket, az ábrákat. A kétféle manadalaépítő. Az egyik beszél, a másik hallgat. Az egyik kifújja a levegőt, a másik visszatartja. Az egyikben világteremtő a logosz, a másikban mindent összezavaró.

97[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (45)egyazon (állapotát) => (54)formában => (55)forma => (56)mag => (58)komputer-technológia => (71)exoterikusság => (72)szellem és kultúra => (92)katakomba => katakombák (korában)*]

(97) Rejtőzködni és rejteni. Valóban szükséges-e (és indokolt) a rejtőzködés, a rejtés, az el- és visszahúzódás a Házba? Vagy csupán a személyes közérzet, a Befindlichkeit védelme? Hiszen a Lényeg/ Titok/ Érték/ Aranykor (stb.), legalábbis az, amit a szavaink homályában inkább remélni, mintsem látni vélünk, génjeink szövedékében, kémiánkban lappang. És amíg ember reprodukál embert, in vagy ex vitro, természetes vagy mesterséges úton, génjeinek lenyomatát továbbadja. Ha nem a spermával, hasadó petesejttel, akkor a steril gumikesztyűn is átütő ujjlenyomatával. Lehetséges, hogy a paradigma "végén" egykor a "mesterséges ember által reprodukált mesterséges ember áll" majd. És? Mi dolgom vele? Milyen jogon közösítem ki már most, éppen én? Nem értem a riadalmat, a hirtelen földagadt etikát, a gyanús fajvédelmet. Én az első láncszem kovácsának arcába szeretnék tekinteni. Ha ember volt, tudnia kellett Auschwitzról. Én készségesen átadom a helyem a műembernek. Avagy Teremtőm sugallatának engedelmeskedve, egy másik műembernek.

VII. [(19)MÓDSZER => (44)KIFEJEZHETETLENSÉG => (45)EGYAZON (ÁLLAPOTÁT) => (54)FORMÁBAN => (55)FORMA => (98)VÁLTOZATLAN]

98[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (45)egyazon (állapotát) => (54)formában => (55)forma => változatlan*]

(98) A mélyréteg mind önmagához képest, mind pedig abszolút értelemben állandó (időtől és tértől függetlenül). (Korábbi változatban: Akárhányszor tépjük, verjük, kaparjuk le a rajzolatot, a mintázat mindig ott marad. Folyamatosan fennáll az "utánhúzás" lehetősége.")

VIIII. [(19)MÓDSZER => (44)KIFEJEZHETETLENSÉG => (45)EGYAZON (ÁLLAPOTÁT) => (54)FORMÁBAN => (55)FORMA => (99)HATÁROZZA MEG - (102)NEM MEGÉRTÉS]

99[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (45)egyazon (állapotát) => (54)formában => (55)forma => határozza meg]

(99) A forma és a lényeg (mag), a közérzet és a gondolkodás, a közérzet (gondolkodás) és viselkedés stb. viszonya. Ennek erkölcsi vetületei. Különös tekintettel a szélsőséges(100) formai (elsősorban történelmi) változásokra.

100[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (45)egyazon (állapotát) => (54)formában => (55)forma => (99)határozza meg => szélsőséges]

(100) Rendkívül érdekes és tanulságos példa a forma és a lényeg, a forma és a közérzet, a lényeg és a közérzet, a közérzet és a gondolkodás viszonyának alakulására extrém helyzetben, Jorge Semprun és Wittgenstein "vitája"(101). Hogyan reagál két szellemi lény egyazon viszonyra, méghozzá az egyik leglényegesebbre, nevezetesen a halál és az élet viszonyára. Hogyan hatol el a zavar egy végletesen szélsőséges helyzet hatására, egy szellemi lény alapérzésének (Befindlichkeit) mélyrétegéig.

101[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (45)egyazon (állapotát) => (54)formában => (55)forma => (99)határozza meg => (100)szélsőséges => vitája]

(101) "A halál nem az élet eseménye. A halált nem éli meg az ember. Írta Wittgenstein, talán Bécsben, 1918 körül. Valójában így kellett volna fogalmaznia W.-nek: A halálom nem az életem eseménye. A halálomat nem élem meg." Írja Semprun, "Buchenwaldból", ( "az örök Buchenwaldból", mert - Primo Levi szavaival -: ...újra a lágerben vagyok, és a láger kivételével semmi sem igaz. A többi: a család, a virágos rét, az otthon röpke pihenő volt, érzékcsalódás, álom... Vagyis: nincs más, időtől függetlenül, csak a tábor). Majd következik a könyv legmegrendítőbb szakasza, Morales bestiális halálának (meghalásának) leírása (Qué vergüenza - Micsoda gyalázat). "Ekkor jutott eszembe Ludwig Wittgenstein. - A halál nem az élet eseménye. A halál nem átélhető - írta az a seggfej Wittgenstein". Semprun fölcsattanásának vizsgálata, a wittgensteini kijelentés nem-megértésének(102) mechanizmusa sokat elárul a forma és lényeg viszonyáról, egymásra hatásáról és (bizonyítékok nélkül is) e hatások határairól.

102[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (45)egyazon (állapotát) => (54)formában => (55)forma => (99)határozza meg => (100)szélsőséges => (101)vitája => nem-megértés*]

(102) Wittgenstein a halálról beszél, Semprun a meghalásról. Ettől függetlenül Wittgenstein még seggfej maradhat, vagyis továbbra is érvényes a kérdés, hogy helyes-e az állítás: A halál nem az élet eseménye. Maga a válasz kevésbé lényeges, mint az újabb kérdés: Melyik energia generálja a helyes választ? A hit, a nézet, a belátás, a felismerés vagy akár a konkrét tapasztalás.

IX. [(19)MÓDSZER => (44)KIFEJEZHETETLENSÉG => (45)EGYAZON (ÁLLAPOTÁT) => (54)FORMÁBAN => (103)FÉLREÉRTÉS - (108)TÁRGY]

103[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (45)egyazon (állapotát) => (54)formában => félreértés]

(103) A szellemi lét valójában pszichózis(104). A szellemi ember úgy viselkedik, mint a paranoiás skizofrén. Gondolkodása kristálytiszta logikai rendszeren belül mozog, a kiindulópont azonban téves. A szellemi lét abszurditása(106): a szellemi lét tartalma a kutatás, a kutatás tárgya(108) azonban a szellem hatáskörén kívül áll. E ténynek éppen annyira nincs racionálisan értékelő jelzője, miként más természeti adottságnak.

104[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (45)egyazon (állapotát) => (54)formában => (103)félreértés => pszichózis]

(104) A gondolkodó (tehát megszólaló) ember tragikuma nem elsősorban filozófiai, hanem orvosi probléma. Ha föllázadna valaki a füle ellen, mert nem lát, vagy búskomorságba süllyedne a szeme miatt, mert nem hall; gyűlölné, káromolná a szaglószervét, mert nem ízlel; a legagyafúrtabb módon edzené ízlelőbimbóit a szaglásra, nyilván nem filozófiai, hanem pszichiátriai szempontból vizsgálnánk esetét. Évtizedekig észrevétlen maradt bennem a pszichózis(105). Vajon kik plántálták belém ily ördögi leleménnyel? A tanáraim? A mestereim? Őseim? És talán éppen a megtévesztés által válhattak mentoraimmá? Mindegyikük azt tanította: a fül lát. És én hittem nekik. Hittem a kultúrának, a közegnek, amelyben közlekedtek, alakultak a gondolataim; a lángelméknek nevezett szélhámosoknak, elvakultaknak, jóindulatú naiváknak, ostobáknak, az uszítóknak, akik ártatlan szemforgatással tüzeltek föl önmagam ellen, ugratták össze szellemem addig békés természetű teremtményeit. A beavatkozás évtizedekig nyomtalan maradt, mint egy embrión, méhen belül végzett műtét.

105[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (45)egyazon (állapotát) => (54)formában => (103)félreértés => (104)pszichózis => (bennem a) pszichózis*]

(105) Ön megbénult; de figyeljen ide, nézze csak, próbálja ki!; ha folyton a lábára figyel, akkor végső soron ön az, aki megbénítja saját magát. 94 Így bénul meg a gondolat, lehetetlenül el a szellem, mert eltömi a pórusokat a faggyú, a zsír, a lerakódás. Képtelen a tudat szabadon lélegezni, elnehezedik, megfullad. Nincs min gondolkodni, nincs mire emlékezni. Elüldögélni a lócán, hunyorogni a fényben, mozdítani ajkat mosolyféleségre, ahogy az újszülött húzza el némelykor az ajkát tudattalanul, értelem és akarat nélkül, a teljes, még szinte bontatlan lét ürességében. Ezt kérem. Nyílt, őszinte alázattal.

106[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (45)egyazon (állapotát) => (54)formában => (103)félreértés => abszurditás]

(106) A szellemiség és a gondolkodás viszonya nyilván nem az egyetlen abszurd jelenség az élővilágban. Ha egy felsőbb rendű etológus úgy vizsgálná az embert, mint például Konrad Lorenz a kacsákat, bizonyosan megállapíthatná a szellemi tevékenység tanulmányozásakor: megmagyarázhatatlan(107) jelenség. Az ember az ilyenfajta (biológiai) abszurditást tragédiaként éli meg.

107[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (45)egyazon (állapotát) => (54)formában => (103)félreértés => (106)abszurditás => megmagyarázhatatlan*]

(107) A fausti ember lemming természete. A pataknak éppen úgy nekimegy, mint a tengernek. Ha elég sekély a víz, az erősek a vízbe fúltak hátán taposnak át a túlpartra. A tengerbe viszont simán belevesznek. Úgy tartják, minden negyedik esztendő különösen jó évjárat. Ilyenkor csak úgy feketéllik a fövény. Széles, mozgó hússzőnyegek húzódnak a tengerek felé, mintha a part felől érkezne a dagály. Ilyenkor nincs mentség, felszínre türemkedő torlódás, csak kalimpáló, dülledt szemű kínhalál. Genetikai téves kapcsolás? Káprázat? Megcsalt emlékezet? Hybris? Öngyilkos ösztönök? Hogy az évezredes tapasztalat ellenére újra meg újra? "Jó évjárat", dünnyögik egymásnak a cserzett, borús arcú északi férfiak, miközben hosszúnyelű, villás vasfogóval fekete nylonzsákokba gyűjtik a még holtukban is vicsorgó tetemeket. Rozsdásodó, rejtélyes hősi halottak.

108[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (45)egyazon (állapotát) => (54)formában => (103)félreértés => tárgya*]

(108) "Van valami végtelenül vigasztalan abban, hogy a legmagasabb megismerésnek nincs tárgya". 106 A legmagasabb szintű megismerés nem igényel tárgyat. A "megismerő" tudatában nem játszik szerepet e kettőség. (A "tárgytalan lét" - Füst M.) Az abszurd feloldása.(?)

X. [(19)MÓDSZER => (44)KIFEJEZHETETLENSÉG => (45)EGYAZON (ÁLLAPOT) => (109)MACHINÁCIÓ]

109[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (45)egyazon (állapotát) => machináció*]

(109) Az út szempontjából mindegy, miként hajtom a szellemi mókuskereket. Ahogy a fogantatás szempontjából is érdektelen, melyik pozitúrában egyesül a meddő és a magtalan. Az üzemmenet fenntartásához azonban láz, izgalom kell, változó inger. Örülök az új gépnek, ahogy a futuristák örvendeztek a szikrázó gőzmozdonynak.

X-A. [(19)MÓDSZER => (44)KIFEJEZHETETLENSÉG => (45)EGYAZON (ÁLLAPOT) => (110)DIALEKTUS]

110[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (45)egyazon (állapotát) => dialektus*]

(110) "Kizárólag a #szókészlet (> Szómagyarázat > Thesaurus) változik. A szellemtörténetben örökösen ugyanaz a tartalom jelenik meg, vagy éppen ugyanaz hiányzik belőle. Az első tíz könyvvel máris átörökítettük a tudást. A többi csupán a szókészlet változása, dialektus, nyelvjárás."

X-B. [(19)MÓDSZER => (44)KIFEJEZHETETLENSÉG => (45)EGYAZON (ÁLLAPOT) => (111)STÍLUSVARIÁCIÓI]

111[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (45)egyazon (állapotát) => stílusvariációi*]

(111) A szellem filogenezisének és ontogenezisének párhuzama: "Az írásaimra nem jellemző a fejlődés. Már a legelső könyvem virtuálisan mindazt tartalmazza, amit később írtam meg. Legföljebb a stílusom változott." 92 Mit tett hozzá százezer év az ősember első, artikulálatlan, de már tudatos üvöltéséhez?

X-C. [(19)MÓDSZER => (44)KIFEJEZHETETLENSÉG => (112)METAFIZIKA]

112[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => metafizika*]

(112) Nem véletlenül nevezte Kant (?) a metafizikát "természeti hajlandóságnak" (metaphysica naturalis). A kilencvenes évek elejéről: "A metafizikai halandzsa legalább szórakoztató. A fizikai inkább bosszantó..."

XI. [(19)MÓDSZER => (44)KIFEJEZHETETLENSÉG => (113)KÉRDEZÉS - (138)MONÁSZOK]

113[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => kérdezés]

(113) A megnevező (névadó) nyelv és a kérdező nyelv. Pusztán módszerbeli különbség? A szellem egyazon állapotának különböző alakban (formában) megjelenő változatai? Vagy két különböző állapotról beszélhetünk? A kérdezés megjelenése kétségtelenül az emberi szellem legsúlyosabb megrázkódtatása lehetett. Az ösztönös bizonyosság megrendülése (elveszítése?). A szellem első megnyilvánulása a rácsodálkozás formájában kifejezett megállapítás. (Az első artikulációs próbálkozások névadási kísérletek.) Amikor az ember, agyában a nyelvi kifejezés képességével, először meglát egy tárgyat, nem azt mondja: Mi ez? Hanem nevet ad neki. Nincs kérdezés, mert nincs kétség. A megnevezett az, ami a puszta megnevezés(114) által. (A félelem kérdés?). A kérdés a már megnevezett totális vagy részleges kétségbe vonása [(Isten a kérdésben veszett el?) Később a megnevezés képességének sorvadása; felsőbb szellemi hatalmak elismerése. Nem nevezem meg, mert más már megnevezte. Nem nevezem meg, mert másnak kell megneveznie. Stb. (A kérdezés opportunizmus?)]

114[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (113)kérdezés => megnevezés]

(114) A jel és a jelzett azonossága. Ősnyelv. A minden egyes rágondolással újra és újra létrejövő-megszűnő, kiemelkedő-alábukó nyelv. Delfinmozgás. A név tehát azonos a negnevezettel, a jelölt viszont minden pillanatban más. A fölmerülő és alásüllyedő nyelv tehát mindig más alakban jelenik meg a felszínen (a felszín fölött). Tehát amit ma egyetlen névvel jelölünk, valójában egy végtelen névsorozat sematizálása, általánosítása [a név szóvá alakulása ("...a név mint a tárgy tulajdona, a szó mint nyelvi egység...")]. Az ősnyelv(115) (halmozott nyelv) a névadó-nyelv korszaka. Az ősember, avagy a félreértések elkerülése végett mondjuk inkább így: az emberős, ahányszor rápillantott egy mindig másféle formában megjelenő dologra, annyiféle neved adott neki. Minden egyes rápillantással, észleléssel, rágondolással föltalálta a tárgyat, ez viszont minden egyes (tőle való) elfordulással megszűnt. A névadás(119) bősége, amikor egyetlen, mai értelemben vett szóra(120) végtelen számú név keletkezett, a memória és az emlékezés fejlődésével kezdett apadni. A névadó nyelv átalakult megnevező (sematikus, emlékező)(135) nyelvvé. A föltaláló ráismerővé. (A ráismerés és a felismerés közötti különség!). Az ember megkísérelte a hasonló dolgok láttán alkalmazott összes megnevezésből kivonni az azonos jelentésmozzanatot, és ezt konvencionálta. Az azonos lehet lényegi, de jóval csekélyebb számú, mint a dolgok megjelenésének sokfélesége. (Az összehasonlítás komolytalanságát kerülendő, ne beszéljünk a dolgok megjelenésének végtelen sokféleségéről.) A megnevező nyelv tehát nemcsak irtózatos redukciót jelent, hanem a megjelenési formák sokféleségének végzetes ignorálását is, a nyelvi (gondolati) kifejezés sematizálásával. Így a dolgok megjelenési formájának végtelen sokasága vált észlelhetetlenné (nem-észleltté), kifejezhetetlenné. Közöttük, meglehet, a szavainkban sűrüsődő lényegnél jóval gazdagabb és mélyebb tartalmak voltak. A szóval kifejezhetetlen dolgok (megjelenési formák, vagy ha úgy tetszik: potenciális "nevek") természetesen meghatározhatatlanok, hiszen nincs rájuk szavunk ("fogalmunk sincs" róluk). A szóval kifejezhetetlen dolgok, formák kifejezéséhez esetleg közelíthetnénk, ha újra képesek lennénk a névadásra, a minden egyes odaforduláskor történő (megtörténő) föltatlálásra. Erre vonatkozhat Pilinszky mondata: A nagy művész legfőbb feladata, hogy újra és újra semmit sem tudjon. Nem az archaikus állapotok gügye visszasiránkozása ez, hanem egy "szellemi tartás(137), hozzáállás" megjelölése.

115[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (113)kérdezés => (114)megnevezés => ősnyelv (halmozott nyelv)]

(115) Az ősnyelv nem azonos az univerzális nyelvvel.(116) [A hallgatás mint univerzális nyelv. "Megtanítom hallgatni/ minden nyelven..." (Szymborska)]. Az előbbi a nyelvfejlődés (alakulás) bizonyos időbeli szakaszára, fokozatára utal, az utóbbi a módszerre. Az előbbi természetes (és bizonyos megközelítésben természeti), az utóbbi mesterséges, spekulatív (valójában az ősnyelv ellentéte). Az előbbi a fizikai fejlődés függvénye, az utóbbi a szándéké. Az előbbi ősrobbanás, halmozottság, az utóbbi redukció, egységesítés. Az ősnyelvnek legalább három szakaszát különböztethetjük meg. A pusztán hangadó, "animális" nyelvet, a névadó nyelvet (amely nem érintkezik a leíró, értelmező-kommentáló nyelvvel; nem ismeri a kérdést, a magyarázatot, a bizonyítást), és a megnevező nyelvet. Az értelmezés, a kommentálás (előtte a kérdezés) megjelenése az ősnyelv(117), a kizárólagosan orális nyelv végét jelenti.

116[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (113)kérdezés => (114)megnevezés => (115)ősnyelv (halmozott nyelv) => univerzális nyelv*]

(116) Az egyetlen univerzális nyelv az ősnyelv. Ez nem fogalmi, hanem gesztus nyelv. A megszólalás: e gesztus nyelv átfordítási kísérlete fogalmi nyelvre. A fogalmi nyelv szerkezete nem bírja el a gesztus nyelv által kifejezhető tartalmak súlyát. Nincs elegendő teherbírása. Már csak ezért is lehetetlen a gesztus nyelv átfordítása fogalmi nyelvre. A fogalmi nyelv szükségszerűen összeroppan a kísérletben. Az összeroppanás előtti legeslegutolsó pillanat a költészet, a megszólalás legfelső foka. A megszólaló, a beszélő, a cselekvő útja. A hallgatáshoz, az elhallgatáshoz, a nem-cselekvéshez ugyanezen az úton kell végigmenni. Aztán csak egyetlen banális mozdulat. Elképesztően egyszerű és magától értetődő a megtétel pillanatában. A félreállás gesztusa. Egész életünkben végsőkig feszített fizikai és pszichikai erővel tartjuk az ajtót, nehogy ránk törjön a fenevad, a "fekete ember". Aztán egyszercsak kioldódik minden feszültség izmainkból, idegeinkből, és ahogy a rajzfilmekben a furfangos főhős, hirtelen ellépünk az ajtótól, az újra és újra végső rohamra lendülő gonosz farkas elől, aki a megszokott ellenállás híján szinte átkatapultálja magát a helyiségen. Mi meg egyszercsak ott állunk az üres térségben, ajtók, falak, démonok, kényszerképzetek, kényszerűségek nélkül, tudatunk legeslegbelső, ugyanakkor határtalan kamrájában, ahová se nem indultunk, se nem érkeztünk, ahol mindvégig folyamatosan jelen voltunk, a téves és a nem megfelelő szándékok centrifugális ereje azonban nem engedte, hogy valóban elfoglaljuk a helyünket. Ahogy a rongyok föltapadnak a forgó centrifuga dobjának falára. Ott vannak, de még sincsenek ott. A kényszerneurózis tragikomikus szekvenciái. Csapdára sincs szükség, csak csattanásra (a csattanás illúziójára), és máris bénán fekszünk a vélt fogságban. A mítosz pszichózis. Amint a kő mellé lépünk, nincs többé kő (=> M. Klein/Sziszüphosz). Ami van, olyan egyszerű, mint a felhőtlen égbolt. Semmit sem kell tenni érte. Ott van.

117[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (113)kérdezés => (114)megnevezés => (115)ősnyelv (halmozott nyelv) => ősnyelv]

(117) A minden nyelvben egyként (tehát azonosan) meglévő nyelvi aura. ("...aki pedig megtanította neked egy nyelv eredetét és lényegét, az megtanította neked a nyelvet." 122 Vagyis a Lényeg szavakkal kifejezhető(118) elemei minden nyelven/nyelvben egyként megjeleníthetők. Tulajdonképpen fordításra sincs szükség.) Ez az, ami az ősnyelvre emlékeztet. Ez a szépfordítás közege, közvetítő eleme. A műfordító ezen keresztül emeli át a szöveget A nyelvből B nyelvbe. A műszaki fordító közvetlenül átfordít. (< W. Benjamin)

118[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (113)kérdezés => (114)megnevezés => (115)ősnyelv (halmozott nyelv) => (117)ősnyelv => szavakkal kifejezhető]

(118) A nyelv ugyanakkor teljesen alkalmatlan a #Lényeg(144), a Principium megragadására, megjelenítésére, kifejezésére. A leírási, körülírási kísérletek csak a Lényeget borító nyelvi szövedéket teszik egyre áthatolhatatlanabbá. A kultúrtörténet e szövedékburok hálóján fönnakadt nagy kísérletek, nekirugaszkodások; harcosok és gondolkodók nevének listája. Úgy lógnak, csüngenek a Roppant Szellemek a hálókon, mint a villamos szögesdrótokon fönnakadt KZ foglyok. A szellemi akarnokság légbe égett mintázatai.

119[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (113)kérdezés => (114)megnevezés => névadás*]

(119) A névadás és a jelkép viszonya. A jelkép és az analógia. A név mint jelkép, a jelkép mint analógia, stb. "A szimbólumok - legyenek bár mégoly kifejezőek is - sohasem válhatnak az általuk jelképezett dologgá". 72 Ugyanez vonatkozik az analógiára, sőt magára a szóra. Nyilvánvaló, hogy az irodalom sohasem lehet maga a dolog (an sich), a megéltség. Pusztán kópia, utánzat.

120[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (113)kérdezés => (114)megnevezés => szó]

(120) A szó értelmi gazdagsága a dolgok megjelenési formájának sokféleségére(121) (később: a lehetséges világok ideálja :: Leibnitz, Louis Couturat) utal - emlékezik(122). Minden szó legalább hármas töltéssel jelenik meg. Általános, kultúr- és társadalomtörténeti töltettel, a megszólaló személyes nyelvi történetében fölhalmozódó jelentéshalmazzal, és a mindenkori szövegésszefüggés viszonyrendeszerében egybegyűlő jelentéstartalommal. A szavaknak tehát a szövegben és a szövegen kívül is van emlékezetük. Mindezt folyamtosan magukkal hozzák és hordják [=> a szavak (szótagok, betűk) külső, belső, titkos jelentése (töltete)]. A szó értelmi gazdagságát tehát egy rendkívül bonyolult, elvont és rétegelt jelentésháló biztosítja, amelynek bizonyos elemei konkrétan is utalnak a jelöltre, a viszonylagosan pontos azonosíthatóság kedvéért. A jel és a jelölt azonossága azonban nem jön létre a szóbeliségben. (A szóbeliség a szóra mint nyelvi egységre, és nem a "hangra" utal.) Vagy már eleve képtelen a szó az azonosság megteremtésére, vagy pedig elsikkad az azonosság a szavakból építkező nyelvi zűrzavarban. Ha sikerülne a nyelvből kiiktatni a kombinatorikát(123) (permutáció!), és maradna az egy az egyhez logikája, a művészet ugyan megszűnne, a nyelvi igazság viszont folyamatos tartalommá válhatna.

121[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (113)kérdezés => (114)megnevezés => (120)szó => sokféleség*]

(121) A sokféleség és az intenzitás közötti ellentétesség. Az előbbi reprodukáló, multimediális; az utóbbi  teremtő, feltaláló, és egyetlen médiumban létrejövő.

122[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (113)kérdezés => (114)megnevezés => (120)szó => emlékezik*]

(122) Az emlékezet közege nem súrlódásmentes. Tehát minél több csatornán halad keresztül az emlékező gondolat, és/vagy minél hosszabb utat tesz meg, annál jelentékenyebb a veszteség, a kopás, a fogyás, a változás (torzulás). Analógia: álom, fordítás (#táblázat nr. 5b, Évezredek/Fordítás rekesz).

123[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (113)kérdezés => (114)megnevezés => (120)szó => kombinatorika]

(123) Nyilvánvaló: nem az automaták kombinatórikusságáról van szó, hanem az emberi szellem kombinatórikusságában megnyilvánuló misztériumról. Minden mechanikus eljárás száraz, holt (mű)anyagot hoz létre. A költő viszont, formálisan azonos módszerrel, megárasztja az egész szellemi keringési rendszert. Mi a kémiája a különbözőségnek? Miért képtelen az automata, a gép arra, amire a szellem képes? Mi "ad életet a jelnek" (W.)? Újra Kafka: Csakis így lehet írni, csakis a test (Leib) és a lélek teljes nyitottságának(124) állapotában. A Leib teljes megnyitása. Hosszában fölhasított, degeszre tömött gabonás zsák. Elárasztottság. Megragadható, elkülöníthető, reprodukálható-e a különbözőség tartalma? És hozzáadható-e a géphez? A műember mint gépember, éppen annyira ember, mint az asztal vagy az elektromos fúró. A gép és a géniusz egybevonásából viszont nem műember keletkezik, hanem másik ember, másik species(128). Ez a 21. század kérdése. Minden egyéb szakköri foglalkozás.

124[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (113)kérdezés => (114)megnevezés => (120)szó => (123)kombinatorika => nyitottság]

(124) A Leib megnyitásának feltétele: tudomás a Leibről és az elidőzés készsége egyazon vagy különböző leibliche állapotokban. Ezt lehetetleníti el, teszi képtelenné bizonyos sebesség határok átlépése. Mikor válik le a Leib (és a Seele) a testről, a Körperről? (A Körper pszichikus vákuumban lebeg - gyakorlatilag egyazon pontban -, ezt viszont, kívülről vezérelt észlelési apparátussal, száguldásnak tekintjük. A szimuláció és a manipuláció összefüggése.) Milyen gyorsulás(125) mellett nem történhet meg az esemény (Baudrillard), mert érvényét veszti a reflexió, az összesűrűsödést lehetővé tevő szellemi nehézkedési erő. A szellemiség, a Létvalóság védelmének egyik legfontosabb eszköze: a zögern (Canetti), a lassítás, az idő folyamatos megtapasztalása. "Az unalom bizonyos fokig biztosítéka annak, hogy még rendelkezünk az itt-létünk fölött. Ha nem unatkoznánk, valószínűleg egyáltalán nem léteznénk...." 99 Az unalom mint önmagunk, az idő és test megtapasztalásának eszköze, megbizonyosodás a Létvalóságról, a Leib (test) jelenlétéről, az én Leibhaftigkeitjéről (testiségéről). Már rég nem a tartalom, pusztán a tartam lehetőségének fenntartása és védelme. Ahol nem képződhet időtartam, megszűnik a sorrend. És vele együtt mindaz, ami sorrendbe állítható.

125[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (113)kérdezés => (114)megnevezés => (120)szó => (123)kombinatorika => (124)nyitottság => gyorsulás]

(125) A sebesség(126), gyorsítás szerepe a kultúrában, a kommunikációban, a manipulációban. A beszélgetés feltétele, hogy (elegendő) #idő(321) legyen a megfogalmazásra, a kifejezésre, a másikhoz intézett szavak észlelésére, megőrzésére, reflektálására, stb. Nem a médium maga, hanem a médium gyorsítása(127) lehetetleníti el a tartalmat. Így válik a beszélgetés, a diszkurzus puszta zörejjé; így válnak a médiák zörejgerjesztő készülékekké.

126[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (113)kérdezés => (114)megnevezés => (120)szó => (123)kombinatorika => (124)nyitottság => (125)gyorsulás => sebesség*]

(126) Sebesség - gyorsítás - eltömegesedés. A tömegmédium és a tömegessé váló médium, elsősorban a piaci hatások és intellektuális káprázatok hatására kikényszeríti a sebesség, a tempó fokozását. Vagy mi nyomjuk egyre elszántabban és elvakultabban a gázpedált, vagy mint amikor a vezető mellett ülő rátapos a sofőr gázpedálon tartott lábára. Statisztikai szempontból egy átlagos középkori tudósnak hét könyve volt. ("Azokat viszont ismerte".) Ma, könyvfalak erődítményével zárja körül magát, és vaksin, lélekben, testben megnyomorodva dönti halomra a mókuskerékfutó világcsúcsot a szellem paraolimpiáin. A világ, a Lényeg, a Tudás (nevezzük, ahogyan akarjuk), ma ugyanaz, mint az első napon. A különbség: a zsonglőr ma nem kettő vagy hét, hanem harminchét buzogánnyal ügyeskedik, és a zsonglőrből tempózsonglőr lett. A fizika ettől nem lesz mássá. A fölhajított buzogány éppen úgy fölfelé száll, a föld felé zuhanó pedig éppen úgy leesik, miként kétezer éve, vagy kétezer év múltán.

127[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (113)kérdezés => (114)megnevezés => (120)szó => (123)kombinatorika => (124)nyitottság => (125)gyorsulás => gyorsítás*]

(127) Az emberi és az állati agyműködés közötti alapvető különbség a reflektálás módjában nyilvánul meg. A gondolati/ szellemi reflexió alapfeltétele, a belső adottságok mellett, az időfaktor. Ha nincs elegendő idő a külső/ belső ingerek észlelésére és feldolgozására, akkor az ingerek éppen úgy süvítenek át az idegpályáinkon, mint az állatén. Tudatos reflexió helyett puszta reflexek. A szellem fizikája csak egy bizonyos sebesség alatt teszi lehetővé a gondolat és az inger találkozását. Az ingergyorsító technológiák következménye: kisebb részt a gondolati/ szellemi tevékenység progresszív alkalmazkodása, nagyobb részt a gondolati/ szellemi tevékenység ellehetetlenülése. A tudatos, rendszerező reflexió tágas sodrása helyett, önkéntelen gondolati reflexek rángásai. A természetes agy számára reflektálhatatlanná váló környezet. Az emberi agyműködés, a szellemiség közegének, élet- és működési terének összeszűkülése, fölszámolása. Technológiai ellenforradalmak nincsenek. (Legföljebb természeti katasztrófák, kataklizmák.) A természetes agy progresszív alkalmazkodási képessége erősen korlátozott. Az adaptáció és a technológiák fejlődési sebessége közötti aszinkron a szellemi tevékenység egyetemes sorvadásához vezet. Kétségtelen, a processzor vezérelte agynak jobb esélyei lesznek az árkaiban tetszőleges sebességgel cikázó ingerek feldolgozására. De nem fullad-e meg a Szellem az ingerek örvényében? És az agy pusztán a hipertóniás szuperállat csodafegyvere lesz a baktériumok, vírusok, dinoszauruszok ellen. Meglehet, szerencsésebb lesz akkor. Mert "a vadállatok menekülnek, ha veszélyt látnak; ha elfutottak, már gondtalanok" 117.

128[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (113)kérdezés => (114)megnevezés => (120)szó => (123)kombinatorika => species]

(128) Az istenek és a bölcsek alkonya után az ember, a homo sapiens sapiens alkonya. A 3. évezred egy új faj keletkezésének évezrede. A Hominidae újabb elágazása. A mai ember mint a homo sapiens és az újember ("műember")(129) közötti összekötő kapocs. Az új korszakot benépesítő organikus lények és nem-organikus lénymásolatok, lényvariánsok előembere? A Hominidae először ágazik el úgy, hogy az elágazást a szétválást tudatosan kiváltó, megvalósító és elszenvedő alany hajtja végre. A folyamatot és annak következmény-rendszerét két tény határozza meg alapvetően. Az (új)ember felsőbbrendűségébe vetett hit és az eltökélt cél: az emberi faj biológiai és posztbiológiai "fejlődésének" alakítása. Innét nézve, ebből a kultúrkörből, civilizációs beidegződésből, mindkettő alapvető, fatális tévedés(130). Következménye a mai ember elsorvadása(134) (elsorvasztása), pusztulása (pusztítása). Az átmeneti korszak embere hosszú ideig egy azonos befolyással rendelkező, párhuzamos kultúra képviselője lesz. Befolyásának, hasznosságának (gazdaságosságának), célszerűségének csökkenésével jogi helyzete is mind mélyebbre süllyed a földet benépesítők hiearchiájában. Végső pusztulásának lehetséges okai, együttesen vagy külön-külön: életképtelensége, a faj fenntartásának nem gazdaságos volta, a számára kedvezőtlenül alakuló körülmények által kiváltott pszichikus fagyhalál, kívülről szabályozott fizikai megsemmisítés. A faj bizonyos nagyságrendű és szintű fennmaradása (fenntartása) is lehetséges, amennyiben az újember gazdasági, ideológiai, szemléleti érdekei vagy bármiféle szeszélyei úgy kívánják. Az úgynevezett emberi méltóság pillanatnyi, nyugati tipusú értelmezése (olvasata) szerint valószínűleg ez utóbbi lenne a legalantasabb megoldások egyike.

129[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (113)kérdezés => (114)megnevezés => (120)szó => (123)kombinatorika => (128)species => műember*]

(129) Az emberiség története valójában a műember története. A sárból, agyagból, vérből, vizeletből, spermából, hamuból, kőből, csontból gyúrt, formált, pattintott ember története. Az evolúció a már kész ember történetét írja tovább, amíg föl nem váltja egy másik elmélet vagy maga az ember ki nem lép ebből az elméletből. A mitikus és mágikus műember gondolata nem volt nyugtalanító. Vagy az ős szerepét kapta, vagy a szolgáét. Az új faj viszont leváltja a mai embert. Engem. Nincs szüksége rám. Elege van félelmeimből, nyavalyáimból, tökéletlenségeimből. Végül is a magam fajtája tüzelte föl. Évezredek óta rikoltozzuk: "Óh én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem e halálnak testéből?" (Pál Apostol) Vagy gátlástalanul adjuk alá a lovat: "Az ember Isten közvetlen leszármazottja". Hol a valódi ember? Miféle emberős az etalon?  Kinek van (lesz) több köze hozzá? Az auschwitzi fogolynak, Ivan Gyenyiszovicsnak, a pusztán berendezések, kémiai kohók meghosszabításaként földhöz szögezett roncsnak, a luxus társadalmak agymosó apparátusában szédelgő mintha-embernek, a tenyésztett embernek vagy a cyborgnak? A gépembert is az ember alkotja, és nincs olyan "teremtő", aki ki tudná iktatni magát teremtményéből. Nekem mindegy ki a teremtőm. Egyszerűen élek a teremtett vagy készített lények törvényszerűen adott közönyével. Én azonban még tudom: hiába olvasnám be az agyamat ("Beam me up, Molly!" < Ray Kurzweil), a tudat nem kompatibilis egyetlen merevlemezzel sem. Az élet tetszés szerint reprodukálható. A Lét nem. Ennek tudatával boldog halott leszek a halhatatlanok társadalmában.

130[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (113)kérdezés => (114)megnevezés => (120)szó => (123)kombinatorika => (128)species => fatális tévedés]

(130) A két alapvető tévedés valójában egy hamis és ostoba világképen, totalitárius faji diktatúrát, faji sovinizmust eredményező, mértékvesztő emberközpontúságon alapszik. Az emberi felsőbbrendűség hirdetése és az elvétett cél - nem az élet, lét megértése, hanem az élet, az életfolyamatok ellenőrzése, befolyásolása, alakítása a cél - az excesszív emberközpontúság közvetlen követkeménye. So kommt es bei der Bestimmung der Menschlichkeit des Menschen als der Eksistenz darauf an, dass nicht der Mensch das wesentliche ist, sondern das Sein als die Dimension des Ekstatischen der Eksiztens. (Az ember és az egzisztencia emberiességének meghatározásakor nem az ember a lényeg, hanem a létezés mint az egzisztencia eksztázisának dimenziója.) 118  Az evolúció, a szóhasználat félreértése. A beszélő szempontjának, hamis szempontjának kizárólagossá tétele. A Lét felől tekintve nincs fejlődés, csupán különböző szerveződési formák. Az emberi lét nem magasabb szintű, nem értékesebb a bakteriális létnél. Sem az egyikről, sem a másikról nem tudunk semmit, mert nem ismerjük az élet, a Lét lényegét, és az újabbkori tudományok megerősédésével a szándék(131) (készség!)(132) is egyre erőtlenebb. Semmit sem tudunk az élet lényegéről, az életfolyamatokat azonban irányítani tudjuk, amint kellőképpen ismerjük a folyamatok feltételeit. A mai ember nem az "élet lényege", hanem az "élet kontrollja" mellett döntött. 119 A mai ember nem a "Wesen des Lebens" (az "élet lényege"), hanem a "Kontrolle des Lebens" (az "élet kontrollja") mellett döntött. Nicht wissen, lenken. (Nem tudni, irányítani.) Olvasni az "Élet könyvében", szükség és érdek szerint felülírni a sorokat, passzusokat, oldalakat, semmibe véve az Írás, az élet, a lét értelmét, lényegét (valójában a szándékot). A "fütyülök az esztétikára, mint madár az ornitológiára" (Barnett Newmann) atavisztikus (lét)megvalósítása? Valóban: nem természetesebb-e elhalványítani a káprázatot, megvonni tőle a tápláló szellemi energiákat? Nem emberibb-e a vágyak hozzáigazítása a szellemi kiterjeszthetőség határaihoz? Nem lenne-e boldogabb az ember, ha agyában lezárnánk bizonyos pályákat, betemetnénk bizonyos árkokat? Nyilván nem lenne ennyire nyughatatlan, zavart, de végképp elveszítené arányérzékét, szemmértékét. Mi figyelmeztetné szellemét a végességre, parányiságra, törékenységre, ha nem a tudatlanság, a hiábavaló kérdés, vagy még az sem, pusztán a riadt némaság. Mindenhol alacsony kapukat látok: a magamfajta még keresztülmegy rajta, de meg kell görnyednie. 120 Mit gondol majd magáról, ha mindig emelt fővel jár? Mit gondol a világról, e megemelt nézőpontból? Az ágaskodó sohasem kerülhet Istennel szemmagasságba. Talán ki lehet mosni (söpörni) a génekből minden kontraproduktív kérdést; steril, elégedett boldogságba lehet tenyészteni az embert, megszabadítva testi, szellemi és pszichikai satnyaságaitól. Szegény ember. Mit sem tud majd a halálról, a test nyomorúságáról, a szellem tökéletlenségéről. Tökéletes hajósa lesz az élet felszínének, és még fogalma sem lesz arról, hogy a Lét a burok, a héj alatt zajlik, most már azonban nélküle. Hamisítatlanul "boldog vég". Vagy csupán a homo sapiens irigysége a cyborgra szólal meg bennem?

131[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (113)kérdezés => (114)megnevezés => (120)szó => (123)kombinatorika => (128)species => (130)fatális tévedés => szándék*]

(131) A szellemtörténeti ember számára, legalábbis ebben kultúrkörben, a szellemi lét teljes kiürülését jelentené e szándék, pontosabban fogalmazva a szándék mögötti tartalmak elsorvadása. Gyakorlatilag az egész szellemtörténet ugyanarról szól: képtelen kérdések hajtogatása, a megválaszolhatatlan kérdésekre adott pótválaszok variálása, vagyis az érinthetelen, a valóságos tabuk kényszerképzete által gerjesztett végtelen űr abszurd feltöltési kísérlete szavakkal, képekkel, hangokkal, gesztusokkal, szerencsésebb esetben a szellemi torzó fantomfájdalmának lekottázása. Miért kellene akkor ragaszkodnunk e kizárólag önmagunkat (és egymást) emésztő tartalmak (esztétikák) megőrzéséhez? Kiváltképp akkor, ha az új ember esetleg maga lesz a program ("az ember maga a médium"), és írója mentes lesz a teremtők irigységétől, bosszúálló (?) természetétől, és nem szabotálja majd édesgyermeke boldogságát a szellemi hatókörén kívül eső parancsok beiktatásával. Mit ér a létérzés boldogságával szemben a sokezer és tízezer folyókilométernyi fóliáns? Miért esik annyira nehezünkre felhőtlenül örülni egy esetleges új világ meghitt, békés nyugalomban gügyögő társadalmának? [Hogy eközben ők is ma még elképzelhetetlen szellemi, technikai és technológiai fondorlatokkal fognak egymás ellenére törni? A teremtő képtelen kívül maradni teremtményén. (Háború van, miért zaklatod föl magad. Ahol emberek vannak, ott mindig is volt háború. És itt emberek vannak... 121 Ugyanerről kevésbé elnézően: Bestiák bestiákat klónolnak, hogy tökéletesítsék bestialitásukat - hogy ezt genetikus permutációval vagy formális másolási eljárással végzik: mindegy. Vagy talán a természetes, biológiai szaporodást is be kellene tiltani?...)] Ettől függetlenül eljátszhatunk a gondolattal: mi lenne, ha a program írója egy jóindulatú (kegyes) sugallatnak engedve szabadságolná az emberből a gonosz és homályos démonokat. Nem elképzelhetetlen Muster (Norbert Wiener). (Ezt hívják reménynek?...)

132[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (113)kérdezés => (114)megnevezés => (120)szó => (123)kombinatorika => (128)species => (130)fatális tévedés => készség]

(132) Szándék és készség. Az ember legbensőbb lényege, hogy készséget mutat a Wesen des Lebens(133) (az élet lényegének) megértésére. Csakis e készségben és e készség által képes a túlélésre. Csakis e készségben terjeszthető ki a külső és belső béke, emelhető le a gőgös, önhitt majom, a zombi maszkja. A pusztító és önpusztító grimaszokat nem az arc vágja, hanem a maszk metszi bele az arcba. A bűnnek nincs metafizikai vonzata. Emberi szerkezet, amely éppen úgy szétszerelhető, mint egy szék. Die Hoffnung: eine Bereitschaft vorzubereiten. (A remény: egy készség előkészítése - Heidegger)

133[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (113)kérdezés => (114)megnevezés => (120)szó => (123)kombinatorika => (128)species => (130)fatális tévedés => (132)készség => wesen des lebens*]

(133) Az embert nem a kor (kora) és a történelmi világ (világa), hanem a Lét felől kell értelmezni. Ez, természetesen, a szellemi tevékenység újabb paradoxonja, hiszen a Lét alaptörvényeinek ismerete, felismerése, legalábbis ennek egy széles sávja, az emberi értelem körén kívül áll (készség!). A Szellem mint az ember érzékelő és észlelő apparátusának egésze, behatolhat bizonyos mélységig a Lét alapvető természetébe, pontosan azonban nem tudható, hogy meddig, mert egy bizonyos mélység elérése után nem nyilvánul (nem nyilvánulhat?) meg, vagy: esetleg megnyilvánul valamilyen formában, ez azonban nem fordítható le (általánosan) értelmezhető kódrendszerbe. Ezért tekintem a "végső" tudást (a legmélyebbre belátó szellemet) reflexmentes Állapotnak (puszta Állapotnak). Reflexmentes, mert sem önmagára, sem a rajta kívül álló világra nem reflektál. Más megfogalmazásban (nézőpontból): nincs önreflexió és ezáltal a hagyományos értelemben vett külvilágra sem reflektál, mivel az kizárólag a tudatállapoton (állapottudaton) belül létezik (jelenik meg, vagy meg sem jelenik). Ezért ingerel a filozófiai halandzsa, másképpen: ezért jelenik meg számomra a filozófiai szöveg halandzsaként. Csak a költőket tudom már elviselni közülük és a költészetüket. Ami ezen kívül esik: az agy spasztikus vergődése.

134. [(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (113)kérdezés => (114)megnevezés => (120)szó => (123)kombinatorika => (128)species => elsorvadása*]

(134) A sorvadást fokozza és gyorsítja a génromlás és a szándékos génrontás. Később a géntechnológiával termelt, jogfosztott "hulladékember" eltömegesedése, aki végül leigázza az egyre fogyó elitet. Az emberiség utolsóelőtti fejezete a szánalmas, beteg, elsatnyult embermaradék vegetálása lehet, míg végleg el nem mossák a járványok, környezeti hatások. Ellenhatás esetleg a perifériákról érkezhetne, a centrum azonban leigázza a perifériát.

135[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (113)kérdezés => (114)megnevezés => emlékező]

(135) Az emlékezés örömtelensége(136), mert a teremtés misztériumát fölváltja a reprodukálás technikája. A teremtő emlékezet csupán halvány, elmozdult lenyomata az eredeti teremtésnek. Valójában nem is a teremtésnek, hanem az #elmozdítottságnak a lenyomata.

136[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (113)kérdezés => (114)megnevezés => (135)emlékező => az emlékezés örömtelensége]

(136) A történésként lezajló, aktív emlékezés "lucid" létélményében nincs benne a veszteség mozzanata. Ebben az esetben a hagyományos értelemben vett valóságos élmény egy másik valóságban lezajló (megtörténő) változatáról beszélhetünk, és ez éppen annyira teljes, sőt teljesebb lehet, mint az első valóság ősélménye. Valójában nem is #emlékezés(266), hanem egy másik dimenzióban aktivizálható párhuzamos valóság (<= május 23.). Ugyanakkor: "Az emlékezet levegőben tartott kéz. Benne van, és még sincs benne semmiben.")

137[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (113)kérdezés => (114)megnevezés => szellemi tartás]

(137) A kifejezhetőség, kifejezhetetlenség vizsgálatakor különbséget kell tenni az eredendően kifejezhetetlen és kifejezhetetlenné vált között. A névadó nyelvben (és redukált formában a későbbi nyelvekben) is létező nyitottság a dolgok megjelenési formájának nyitottságából következik. Maguk a dolgok azonban zártak (pl. A monászoknak(138) nincsenek ablakaik, melyeken át valami akár be-, akár kiléphetne. Vagy: A monász öntevékeny: kívülről nem hat rá semmi, benne megy végbe minden. 64) Ide nem képes bejutni a nyelv. (A legmélyebbre a misztérium hatolhat. Misztérium=összeáramoltatás, vagyis amikor két, különböző irányból egymás felé közeledő, de azonos szubsztancia összeér. Gyakorlatilag azonos szubsztancián belüli belső áramlások irányáról van szó.)

138[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (113)kérdezés => (114)megnevezés => (137)szellemi tartás => monászok*]

(138) Amikor azt mondja Leibnitz, hogy a monász önmagában megjeleníti saját magát és a rajta kívüli világegyetemet, tehát minden egyes monász "élő tükre" a világegyetemnek (Monadologie 61-65 §), a homogenitás (tovább: holográfia) és az egyidejűség törvényet alkotja meg.

XII. ((19)MÓDSZER => (44)KIFEJEZHETETLENSÉG => (139)MISZTÉRIUM - #MISZTÉRIUM)

139[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => misztérium]

(139) Megpróbáljuk uralni az agyat azáltal, hogy vele azonosan működtetett szerszámot(140) hozunk létre. A működik és működtet között azonban ott áll az érinthetetlenség törvénye. Ami működik, #misztérium(431). Amit működtetünk, tudás. A misztérium ugyanakkor a tudás/nem-tudás kategóriáján kívül áll.

140[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (139)misztérium => szerszám*]

(140) A gondolkodás alapfeltétele az általános és specifikus (kollektív és egyéni) emlékezet; a gondolkodó elhatárolódni tudása a külvilágtól és önmagától (én-tudat), továbbá a fizikai, lélektani affekció. Enélkül nincs gondolkodás, intelligencia, csak okos szerszámok. Mint a kőbalta.

XIII. [(19)MÓDSZER => (44)KIFEJEZHETETLENSÉG => (83)TABU - (84)ARRHETOSZ]

141[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => valóságos tabu]

(141) A püthagoreusi arrhetosz(142), a kimondhatatlan ("undenkbar") és a valóban kimondhatatlan (a valódi tabu, a "nincs"). A tabu megszegőjének rituális kiközösítése (Hippaszosz halálra ítélése) és pszichogén halála (Hippaszosz hajótörése, voodoo-halál). A tabusértő ember pusztulásának törvényszerűsége. ("Ép szellemmel kizárólag tabuk mentén lehet élni.")

142[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (141)valóságos tabu => arrhetosz]

(142) "Mondják, hogy a püthagoreusok titokban tartották az irracionális - ők úgy mondták: arrhetosz, kimondhatatlan - számok felfedezését, és hogy Hippaszoszt, aki végül kiszivárogtatta a botrányt, halálra ítélték. A történet egy másik változata Proklosz szerint: ...akik elárulták az irracionális számok létezésének titkát, mind egy szálig elpusztultak egy hajótörésben. Az alaktalannak [=> #Gólem(?)(7)] és a kimondhatatlannak rejtve kell maradnia, akik pedig fellebentik a fátylat...halálnak fiai..." 68; voodoo-halál=a tabu kiközösített, őserdőbe kergetett megsértője napokon belül, érthetetlen módon meghal.

XIV. [(19)MÓDSZER => (44)KIFEJEZHETETLENSÉG => (142)MEGSZÓLALÁS - FORDÍTÁS]

143[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => a megszólalás igénye]

(143) A szellem (a nyelv)(144) nem hatolhat át bizonyos burkon, nem közvetít ember és istenség (lényeg, titok, szellem stb.) között. Ezért helytelen - és vagy tudatlanságról, vagy demagógiáról árulkodik - minden olyan alapállás, amely nem e megmásíthatatlan tény szemszögéből mérlegeli egy új eszköz, szerszám, módszer hasznosságát. Az öncélúságra, formai játszadozásra, új tartalami mozzanatokra utaló kérdések, rendszerint, e hibás alapállásból, és gyakran felülről leszúrva szegeződnek neki egy új szerszám, módszer alkalmazóinak. Ment-e a könyvek (...) által a világ elébb? 24 Nem. De ezzel az igénnyel fölösleges megszólalni. Platonnak éppen úgy, mint a sarki fűszeresnek.

144[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (143)a megszólalás igénye => nyelv]

(144) A lényeg nem jelenik meg a nyelvben. [A tudás a nyelven kívül (és nem fölötte) áll, ugyanakkor a nyelv árnyékában.] Létezhet azonban beszüremlés. Ennek nyomait föltárni. Nyomait - tehát nincs egységes, összefüggő lényegkép(145) a nyelven belül. Pusztán egymástól független vagy alkalmilag összefüggő töredékek hálózata. A lényeg "logikája", "fogalomkészlete" (stb.) független, idegen a nyelvétől. [Létezhet-e szellemiség nyelv nélkül? Gibt es Gott ausserhalb der Sprache(147)? (Létezhet-e isten a nyelven kívül?)]

145[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (143)a megszólalás igénye => (144)nyelv => lényegkép]

(145) A nyelv beiktatása a teljesség feladása, vagyis ettől a pillanattól kezdve az ember már nem az egy és oszthatatlan lét letéteményese, hanem pusztán egy vékonyka létszelet hordozója és képviselője. Éppen annyié, amennyit a nyelv hordani és tartani képes. A nyelv(146), a fogalmi gondolkodás minden egyebet elhomályosít. A tekintet, mint valami gonosz varázslatban, rászegeződik az egész kisebb-nagyobb létteret befogadni képes szegmentumára, és képtelen többé onnét elmozdulni. , rászegeződik az egész kisebb-nagyobb létteret befogadni képes szegmentumára, és képtelen többé onnét elmozdulni.

146[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (143)a megszólalás igénye => (144)nyelv => (145)lényegkép => nyelv (a fogalmi gondolkodás)*]

(146) Beszélgetéseink veszélye magában a nyelvben rejlik, nem pedig abban, amit megbeszéltünk, még csak nem is abban, ahogyan erre kísérletet tettünk. 62

147[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (143)a megszólalás igénye => (144)nyelv => ausserhalb der Sprache]

(147) Isten, az ember felől, csak a nyelvben létezik. Önmaga felől, és önmagában, a nyelven kívül(148). Isten némasága (ez nem megnyilvánulás-nélküliséget jelent) ugyanakkor a nyelvbirtoklás kérdésétől független jelenség. Isten akkor sem tudna megszólalni, ha lenne nyelve(164). A megszólalás feltétele ugyanis az emlékezet. És Istennek nincs emlékezete. (A nyelv tehát, beleértve az "ősnyelv", az "angyalok nyelve", stb. fogalmát is, mindig földi fogalom.)

148[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (143)a megszólalás igénye => (144)nyelv => (147)ausserhalb der Sprache => nyelven kívül]

(148) Kezdetben(149) vala az Ige(150), és az Ige vala az Istennél, és Isten vala az Ige. 60 A kezdet hallgat (néma). Miként a kezdetek Istene, maga a Kezdet is a nyelven kívül áll. A Nyelv és az Isten azonosítása egy egész kultúrkört vezetett félre. Ez ugyanis azt sugallja, hogy a Nyelv pókfonalán(151) ("mászófonal") vissza lehet kapaszkodni Istenhez. A nyelven keresztül nem lehetséges megszüntetni az Ember és az Isten elszigeteltségét. (Sem önmaguk elszigeteltségét, sem az egymástól való elszigeteltségüket.) Nem lehetséges helyreálítani(159) az áramlást(160), hiszen éppen a nyelv, a gondolkodás, az intellectus agens vágta el az ember útját az Istenhez. A nyelv, a betű(161), következésképpen maguk a vallások is, az istenvesztő, és nem az istenre találó ember helyettesítő médiumai. (Vagyis a vallások nem Istenért, hanem Isten helyett vannak. "Azért imádkozom(163), hogy legyen Isten.")

149[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (143)a megszólalás igénye => (144)nyelv => (147)ausserhalb der Sprache => (148)nyelven kívül => kezdetben*]

(149) ...A kezdet...az eszme (idea, ratio idealis) definíciója. Ez az, amit János [1,1] így fejez ki: "Kezdetben volt az Ige"... (Meister Eckhart). A létezés nem azonos az eszmével, és különösképpen nem annak (fogalmi) definíciójával [#definíció > korlátozás (rend), rögzítés]. A létezés kizárólag önmagával azonos, oka (?) és forrása pedig a nem-létezés. (A létezés és a nem-létezés lehet egy, de nem lehet ugyanaz.)

150[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (143)a megszólalás igénye => (144)nyelv => (147)ausserhalb der Sprache => (148)nyelven kívül => ige]

(150) És monda Isten: Legyen világosság; és lőn világosság... És nevezte Isten a világosságot nappalnak, és a sötétséget nevezé éjszakának. A kettős teremtés és a nyelv kapcsolata. Isten Energia. Az Energia kiterjedése, széjjeláramlása, differenciálódása.  Tárgyienergia és Életenergia. Továbbterjedés, további differenciálódás. Az élőlények és az ember megjelenése. Tárgyi energia, Életenergia, Emberenergia (Gondolatienergia). Ez utóbbi hozza létre a "második teremtést" avagy a "pszeudo- (mintha) teremtést", a megnevezés által. Ezt a pillanatot tekintjük - tévesen - a Teremtés kezdetének, noha valójában nem Teremtésről van szó, hanem a már ott lévő megnevezéséről. Ekkor kezdődik a Biblia és minden Szent Írás, Szent Könyv. Az ősgenezis, a valóságos genezis azonban csakis Mózes 0. "könyve" lehetne. Ebben viszont nem lenne szó. A "#killing(1) the Begining" felszólítása a bibliai teremtés fikciójáig ér. Nem érdekel ma már az "átjáró keresése a nem lineáris szövegbe" (98. aug.). "Killing the Beginning".

151[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (143)a megszólalás igénye => (144)nyelv => (147)ausserhalb der Sprache => (148)nyelven kívül => pókfonal]

(151) Minden pókfonal idea mögött ugyanaz a törekvés rejlik: visszajutni a forráshoz, az őshöz; egy parányit közelebb férkőzni Istenhez, tudatos vagy tudattalan bizalommal: Isten és Ember azonos leszármazási lánc tagja. Képtelen törekvés. Még a pusztán technikai jellegű próbálkozások is hiábavalók, hiszen csakis egyetlen idő, a mérhetetlen tartamú és megszámlálhatatlan sokaságú mostok láncolata létezik, és két most-részecske (most-pulzár) nem lehet azonos. (Az állandóság tartománya az idő kategóriáján kívül áll. Az idő az élet közege (és a "halál műve"? < Brodszkij), az állandóság a lété. Ebben az értelemben érvényes - méghozzá egyidejűleg - az "egyetlen idő a most-idő"(152) és a "nem lehet kétszer nem ugyanabba a #folyamba(453) lépni" koncepciója.) A forrás/ős elérhetetlenségének oka tehát minden egyes most-részecske egyszerisége, megismételhetetlensége, reprodukálhatatlansága(155) ["Minden este kifújni az agyat, mint egy húsvéti tojást. Minden ébredéssel mindent újrakezdeni, ismétlés nélkül, mert nincs ismétlés, nincs emlékezet..." "Mindent elfelejtettem(156), s nincs is mire emlékezni..." 91)]. Isten elérhetetlenségének oka: Isten az időn kívül áll, az ember(i tudat) viszont kizárólag az idő dimenzióján belül képes mozogni. (Az emberi tudat és Tudat nem ugyanaz.) A hipertext korszak egyik leglátványosabb visszatornászási kísérlete a transzklúzió 129 (Ted Nelson). Nem kell különösebb elvonatkoztatási készség a formális mutatvány mögött rejlő tudatos vagy tudattalan szándék felismeréséhez: visszamászni (pontosabban fogalmazva visszaszökdécselni) a fájlok, a dokumentumok, az állományok, a passzusok, a lexiák stb. pókfonalán Istenig. ("Hány kattintás a világ?" "Hány link éri körül az egyenlítőt és hány az agyat?" És meddig duzzasztható, dagasztható az ostobaság  terminus technicusának szótára?) Mivel mindegyik transzkludált elemben ott rejlik a "forrás", csak a legeslegvégső (legeslegelső) dokumentumot, ősleletet kell elérni, hogy rábukkanjunk az isteni Copyright-ra. Csupán egy maradéktalan, abszolút teljes archívumra(157) van szükség. A lényeg viszont archiválhatatlan, mert akárcsak Isten (Isten=lényeg), az időn kívül létezik, míg az összes archívum és mindahány archivárius kizárólag az időben kotorászhat. Ember és Isten, Archívum és Lényeg - mindezek csupán párhuzamos világokban léteznek. Ami halmozható, pusztán göngyöleg. (#Gólem)

152[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (143)a megszólalás igénye => (144)nyelv => (147)ausserhalb der Sprache => (148)nyelven kívül => (151)pókfonal => most-idő]

(152) A többsíkú idő képzete fikció. Az idő egyetlen "valóságos" formája: a most. A történés a tagolhatatlan (iránytalan?)(153) most-idő áramlása. A tagolhatatlanság oka: mire működőképessé válhatna az egyetlen most-elem megragadására elégséges észlelő apparátus, addigra most-elemek láncolata bomlik el. A konkrét létezés közege: reflexiómentes, szakadatlanul áramló most-láncolat, amelynek tagjai a mindenkori megelőző tag szétbomlásával egyidejűleg képződnek. Az okozat oka nem múlt, és az ok okozata nem jövő. Ez az állítás nem érinti a most-elemek közötti feltételezettség tényét. (Máshol: "Ha nincs idő, nincs ok és okozat. Ha nincs irány, nem válik szét az ok és az okozat. Ha nincs állandó irány, az ok éppen úgy lehet okozat, miként az okozat ok.") Az időhöz való viszony újrarendezése. [A többsíkú idő és az emlékezet-képzelet (emlékezet = visszafelé irányuló képzelet/gondolati munka), vagyis két fikció viszonya.] A reflexió(154) és a tagolatlan idő.

153[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (143)a megszólalás igénye => (144)nyelv => (147)ausserhalb der Sprache => (148)nyelven kívül => (151)pókfonal => (152)most-idő => iránytalan*]

(153) A fiktív időnek is - törvényszerűen - a most-idő a közege. Ha ezt iránytalannak (iránymentesnek) tekintjük, miért ne lenne lehetséges például a fordított reinkarnáció? Ahogyan gyakran az elmúlt életekre való emlékezéssel magyaráznak számos jelenséget, ugyanígy a "jövőben" leélt élet lehetne a magyarázata némely megérzésnek, "előrelátásnak". Voltairrel szólva (...semmivel sem nagyobb csoda kétszer születni, mint egyszer): semmivel sem nagyobb csoda a fiktív időben előrefelé inkarnálódni, mint visszafelé.

154[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (143)a megszólalás igénye => (144)nyelv => (147)ausserhalb der Sprache => (148)nyelven kívül => (151)pókfonal => (152)most-idő => reflexió*]

(154) A reflexió feltétele a distancia. Reflektálni csak a múltra vagy a jövőre lehet, tehát csakis a fikcióra. A gondolkodás, a  szellem működésének közege tehát puszta fikció. (Fizikai idő - most-idő; szellemi idő - abszolutizált fiktív idő; pszichikai idő - relativizált fiktív idő.)

155[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (143)a megszólalás igénye => (144)nyelv => (147)ausserhalb der Sprache => (148)nyelven kívül => (151)pókfonal => reprodukálhatatlanság*]

(155) Nincs reprodukció. A reprodukció csalás, hamisítvány, káprázat. Téves látásmód. A helyes szemlélet a "reprodukciót" másiknak látja. A helytelen szemlélet kópiának. (Kópia > reprodukció - KH, ősbevezető). Lehetséges-e abszolut kópia? Kontextusban, viszonyban: nem. Viszonyítás nélkül: csupán abszolut azonosság. A kópia fogalma - értelemszerűen - nonszensz.

156[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (143)a megszólalás igénye => (144)nyelv => (147)ausserhalb der Sprache => (148)nyelven kívül => (151)pókfonal => mindent elfelejteni*]

(156) Micsoda fenséges, pazarló pszichózis aranymetszéses filozófiai könyvtárakat írni arról, amit ostoba bakák utolérhetetlen könnyelműséggel és könnyűséggel dudorásznak: "Feledd el / jó kedvvel, / ami nem lesz / még egyszer..." Proszit, Doderer!

157[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (143)a megszólalás igénye => (144)nyelv => (147)ausserhalb der Sprache => (148)nyelven kívül => (151)pókfonal => archívumra]

(157) Két és fél évezreddel Platón után úgy tűnik, hogy nem csupán az istenek, hanem a bölcsek is visszahúzódtak. 123 ("A bivalyok eltűntek. És azok is, akik látták a bivalyokat..." 124) Az istenek és a bölcsek, pontosabban fogalmazva az isteni és a bölcsesség (tudás) ugyanott és ugyanúgy jelenvaló ma, miként jelenvaló volt megjelenése pillanatában. Az észlelés, az érzék, az Aufmerksamkeit (figyelem) apadt el. Az isteni és a tudás a tudat (egy bizonyos állapotának) és nem az egyes embernek potenciális lehetősége. Az istenit és a tudást azonban mind mélyebbre húzza az elhínárosodott nyelv, az unalom, a rabszolgaság és a magány. Az isteneitől megfosztott (isteneit megtagadó), egyetemes összefüggéseiből kihullott "független", "autonóm" ember tudatán egyre vastagabban rétegződik az évezredes meddő, a rossz és a rontott matéria. Fogalmi zavar, ajzottság, szolgalelkű utilitarizmus, kábaság. Az erkölcs finommechanikája összezavarodott, a gondolatot elárasztotta a felhasználói "szellem", amely mindent működtetni kész, de semmit sem ért. A bölcsek helyén ott maradtak a művek...még mindig olvashatók, ha tudnánk, miért kellene még ma is olvasnunk őket. A sorsuk, hogy ott álljanak a néma polcokon, mint a postán maradó levelek, amelyeket már senki sem hoz el... A kikézbesíthetetlen küldemények nem érik el a lehetséges barátokat - archivált tárgyakká válnak. Az archívumok a mai katakombák(158). Az írások azonban nem őrzik sem a kérdéseket, sem a válaszokat, hiszen a bölcsek, a tudók, a guruk, a mesterek, a tanítók helyett vannak. Ha viszont a szövegeket út-leírásként, térképként (#ábra) tanulmányozzuk, elsajátítva általuk a térképolvasás képességét; rámutatásaik, kiemeléseik feltisztíthatják érzékszerveinket, figyelmünket, és ráismerhetünk a tiszta szellem és a tiszta tudat természetére magunkban avagy rajtunk kívül. Ha nincsenek térképek vagy hamis térképek alapján tájékozódunk, végképp magunkra maradunk a bolyongásban, a kiszolgáltatottságban. A szellem tisztásai lehetnek-e az archívumok? Azon kevesekben, akik még körülnéznek az archívumokban, egyre erősebben tolul fel a gondolat: életünk pusztán zavaros válasz azokra a kérdésekre, amelyekről már nem tudjuk, hol tették fel őket. A katakombák mélye és a tisztás (Lichtung) helye ugyanaz annak, aki rálel a helyes térképre, a helyes útra és ezáltal a helyes tanítóra. Ő fog rámutatni a helyre, ahol a végső kérdések keletkeztek, amelyekre a válaszokat a ráismerés pillanatában máris tudjuk, hiszen mindig is tudtuk, csak a tudást ("ami megérdemli, hogy fagassuk") addig senki sem volt képes felemelni hozzánk. (Képtelenek voltunk magunkhoz emelni.)

158[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (143)a megszólalás igénye => (144)nyelv => (147)ausserhalb der Sprache => (148)nyelven kívül => (151)pókfonal => (157)archívumra => katakombák]

158) A művek megvannak, de a kultúra és a szórakozás közötti határ elmosódása miatt nincs már olyan hely, ahol befogadhatóak lennének és értelmet nyernének. Csak úgy lebegnek abszurd módon, olyan térben, amelyben nincs rendezettség és nincs jelzőrendszer. 125 "Művek, mint postán maradó levelek, amelyeket már senki sem hoz el", kettős értelemben. A címzettnek nincs tudomása a neki szánt küldeményről, de ha konkrétan át is venné, nem tudná értelmezni az üzenetet. A műveket sem szellemileg, sem fizikailag nem hozzák el. Az archívum-#katakombák(72) létezése tehát két okból is létfontosságú a szellem átmentése szempontjából. Egyrészt megőrzik a "küldeményeket", másrészt a befogadás terévé válhatnak azáltal, hogy a szellemi koncentráció és az Aufmerksamkeit összesűrűsödési pontjai. Minél kevésbé szivároghat át a falakon a zagyva, szakadatlanul változó, a keletkezésével egyidejűleg érvénytelenné váló társadalmi zörej (tömegkultúra, zsurnalizmus, politika, stb.), annál szilárdabb pontról rugaszkodhat el a gondolat a (meg)értés felé.

159[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (143)a megszólalás igénye => (144)nyelv => (147)ausserhalb der Sprache => (148)nyelven kívül => helyreállítani*]

(159) A művész (sámán) mint közvetítő. Bekapcsolja magát a megszakadt áramkörbe, és ezt, az alkotás pillanatában (magán keresztül) rövidre zárja. Tipikus mártirszerep. Tragikuma nem a szerepben kiteljesedő végzet, hanem a meghatározottság: Nincs más választása. ("Minden döntés determinált, mert nem dönthetünk a sorsunk ellen, a sorsunk pedig az, hogy éppen úgy döntünk, ahogy dönt/het/ünk.") Sorsában nem a cselekedet, hanem a szándék nagysága kivételes. És kudarca éppen annyira törvényszerű, mint az Istenigézőké. Módszere is azonos: Szent őrületben a költő szeme/ Földről az égre, égből földre villan,/ S míg ismeretlen dolgok vázait/ Megtestesíti képzelete, tolla,/ Ad alakot a légi semminek,/ Valódi lakhelyet és nevet ád neki. 75 Elvakult, szerencsétlen flótás. Mégis: senki nem kerülhet oly közel a névadó emberőshöz, Istenhez, a nyelvhez és legvégül a nyelvnélküliséghez, mint a kísértő.nem kerülhet oly közel a névadó emberőshöz, Istenhez, a nyelvhez és legvégül a nyelvnélküliséghez, mint a kísértő.

160[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (143)a megszólalás igénye => (144)nyelv => (147)ausserhalb der Sprache => (148)nyelven kívül => áramlás*]

(160) Alles war Flug... (Minden csak repülés...) idézi Hans-Dieter Jünger gyönyörű című tamulmányában (Der Vogel beweist nichts - A madár nem bizonyít semmit) Pablo Neruda szavait. Mindegy. Alles war Flug oder Strömen (flow) - ez folytatódik a létezés rendkívüli pillanataiban; ez az egyetlen közeg, amely összekapcsolhatja az embert Istennel; a "kezdetet" a "végtelenséggel"; a végest ("ember") a végtelennel ("Isten").

161[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (143)a megszólalás igénye => (144)nyelv => (147)ausserhalb der Sprache => (148)nyelven kívül => betű]

(161) Jan Tschichold írja: A betűket Mózesnek kellett föltalálnia. Ezt azzal magyarázzák, hogy csakis egy hebegő (dadogó)(162) tördeli szét a szavakat betűkre, csak egy ilyennek juthatott eszébe a hangzó jelek (Lautzeichen) ötlete. Mózes tehát, miként a vallásalapítók, istenvesztő, és éppen ebből a allapállásból (Haltung!) kiindulva, innét elindulva teremt közeget, médiumot, Isten felé törekvő lépcsőt (=> istenösztön).

162[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (143)a megszólalás igénye => (144)nyelv => (147)ausserhalb der Sprache => (148)nyelven kívül => betű => dadogó]

(162) Dadogás - egyrészt ismétlő nyelv, másrészt töredezett nyelv. Ismétlés - visszatérés [#zsebtolvaj(464) - delfinmozgás (Artaud: Az alkimista színház)] - analógiás ismétlődés - szekvenciális ismétlődés - transzmutáns ismétlődés (bukfencező kínai) - keletkező/megszűnő ismétlés/viszatérés (Pilinszky-féle mindent felejtés; az agy és a kifújt tojás analógiája; stirb und lebe etc.).

163[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (143)a megszólalás igénye => (144)nyelv => (147)ausserhalb der Sprache => (148)nyelven kívül => azért imádkozom*]

(163) "Azért hiszek, hogy legyen Isten." Az istenösztön/istenvágy alapja a racionalizmusban nem a hit, hanem a tudásvágy, a megismerni akarás. A hit valójában a tudás célba érésének megelőlegezése, definíciónak nyilvánított feltételezés. Kisebbrendűségi érzés, az eleve esélytelen ösztönös önvédelmi reakciója.

164[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (143)a megszólalás igénye => (144)nyelv => (147)ausserhalb der Sprache => nyelve]

(164) Az NN-ben: "Istennek nem nőtt nyelve." Következésképpen az isteni kinyilatkoztatás sem lehet szó (> Mauthner: "Worte Gotes" - a "Wort Gott" (Szó Isten) abszurditása, vagy "die finale Parodie"). Újra a fordítás(165), az Übersetzung, az Übertragung, a Vermittlung kérdése. "Lényegében minden nyelv csak fordítás: ha úgy tetszik, az angyalok nyelvéről földi nyelvre", mondja Brodszkij (és W. Benjamin, előtte pedig J. G. Hamann). Csak egy parányit kell elmozdítanunk a fogalmakat (nyelv, angyalok nyelve), és Brodszkijjal mondhatjuk: Lényegében minden megnyilatkozás csak fordítás: ha úgy tetszik, Isten "nyelvéről" földi nyelvre. A parányiság azonban áthághatatlan végtelen. Jó lenne hinni Bataille-nak: Az isteni nem határa az embernek, de az ember határa isteni. Másként szólva: az ember önnön határait megtapasztalva válik istenivé. Jó lenne hinni, és tudni, hogy ez így van - és milyen jó lenne tudni megtenni, amit tudunk. A szó (megszólalás) azonban nem Isten, hanem éppen Isten hiányának artikulálódása (megszólalása), ahogy egy üres hengerbe (tartályba) fújunk. Teátrálisan, de híven fogalmazva: Kétségbeesés, pánik ("Der Augenblick der Panik..." ("A pánik pillanata..."). Isten = csend (Bergmann).

165[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség => (143)a megszólalás igénye => (144)nyelv => (147)ausserhalb der Sprache => (164)nyelve => fordítás*]

(165) A fordítás, az "átfordítás", a Vermittlung többszörös paradoxonja. Az író (a megszólaló, a "fordító") a dolgok "wesentlicher Kern"-jét, legbensőbb lényegét (W. Benjamin) akarja megragadni. Ez azonban (fogalmi eszközökkel) kifejezhetetlen. Ehelyett írja azt, amit ír. A (mű)fordító e pótszövegeket kezdi fordítani. Ő is arra törekszik, hogy megragadja, pontosabban fogalmazva egy másik nyelvbe átültesse az írott szövegben rejlő "wesentlicher Kern"-t. Ez azonban lehetetlen. Ehelyett elkészíti a maga pótfordítását. A (mű)fordítás tehát pótszövegek pótfordításának jegyzőkönyve.

166[(19)módszer => (44)kifejezhetetlenség =>Túlélési technika*]

(166) Az író - Koestlerrel szólva - akár a "középkori legenda mutaványosa, aki nem lévén más felajánlanivalója, bukfenceit és bűvésztrükkjeit mutatja be a Szűz oltárképe előtt." (Nyílvessző a végtelenbe, p. 267) Ha ugyanezt teszi a Király előtt, vagy udvari bolond lesz belőle, vagy áruló. Én még mindig hívőként tornászom a "magas szellemiség", a Szűz szentsége előtt. Ugrabugrálok körülötte, végzem a legkülönfélébb gimnasztikai és szemfényvesztő gyakorlatokat, miközben pontosan tudom: érinthetetlen.

Idézetek:

1. A Hálózat (eredetileg Napra nap, röv. NN) című, még földolgozás alatt álló szövegmasszáról van szó. A Háló címmel megjelent kötet (Jelenkor Kiadó, Pécs, 1996) e szöveg anyagából készült, és annak körülbelül egyharmadát tartalmazza.
85. Paul Virillo, in: Paul Virillo, Gott, Medien, Cyberspace. Gespräch mit Louise Wilson. (Lettre Int., Nr. 30)
111. Robert Walser
101. Vasadi Péter: Megjön az idő
23. Ludwig Wittgenstein in: Észrevételek, Atlantisz, 1995, 109.o.
61. Joszif Brodszkij, Új Jules Verne
80. Aszklépiosz
69. E.T.A. Hoffmann: Az arany virágcserép
113. A szöveg folytatása: "Felingerelnek a mesék. Nem tudok bízni történeteikben. Mintha tudnának valamit, miközben én semmit sem tudok. A veszteni nem tudás nyomorúságos hisztériája, miközben nem is játszhattam. A tév/eszme rög/eszméje. A szégyen szekvenciája. Az önmaga körül forgó, kétdimenziós pont. Az oeuvre." (Brain)
94. Rahel Levin, levél David Veithez, 1794. 12. 12.
106. Gershom Scholem
92. Cioran (in: Entretiens avec Sylvie Jaudeau, 1990)
122. Buber: Haszid történetek - A hetven nyelv
72. Huxley: Az észlelés kapui
99. Siegfrid Kracauer
117. Seneca, 5. levél
118. Heidegger: Über den Humanismus Az idézet elötti mondat: Vielmehr ist die Sprache das Haus des Seins, darin wohnend der Mensch existiert, indem er der Wahrheit des Seins, sie hütend, gehört. (Jóval inkább a nyelv a lét háza, ebben lakva létezik az ember, a lét igazságának részeként és ezt őrízve.)
119. Claude Bernard: Einführung in das Studium der experimentellen Medizin (Bevezetés a kísérleti orvostudományba)
120. Nietzsche
121. Voltaire: Candide
64. Leibnitz: Monadologie, 7. és 8. §
68. Koestler: Alvajárók
24. Vörösmarty: Gondolatok a könyvtárban
62. Heidegger: Útban a nyelvhez
60. János, 1.1.
91. Szögjal Rinpocse egy vándorló kőfaragó, rejtett jógin haláláról: "Amikor a betegsége súlyosbodott, családja orvosokat, mestereket hívott. A fia azt mondta neki, hogy emlékezzen valamennyi tanításra, amelyet addig hallott, ő azonban mosolygott, és azt mondta: Mindent elfelejtettem, s nincs is mire emlékezni..."
129. A transzklúzió fogalmáról: "a transzklúzó egy dokumentum beiktatásának, idézésének olyan módja, amikor nem veszti el aktuális (vagy az azt követő) kontextusát, és az új szöveg (vagy film, hiperfikció, dokumentum, bármi más) részévé sem válik fizikailag. Így áttekinthetővé válik minden újonnal megformált vagy felvett szöveg, adat, hang, kép, mint leendő sablonos bekezdések; vagy fragmentumok formájában megnézhetők, fogyaszthatók vagy új munkákba beilleszthetők." (In: Ian Feldmann: A Xanaduról - Ted Nelson 1990-es világkörüli útja). Csak mellékesen jegyzem meg, hogy a szöveg 1990. november 15-én jelent meg először.
123. A kurzívval szedett német nyelvű szövegek Peter Sloterdijktól származnak
124. "The buffaloes are gone. And those who saw the buffaloes are gone..." Carl Sandburg
125. Alain Finkielkraut
75. Shakespeare, idézi Füst Milán a Látomás és indulat a művészetben egyik előadásában (A művészet önkénye)