(1996 szeptember 19.) Néhány nappal ezelőtt összezsinegeltem az NN eddigi leiratait, és csak a Hálozat dossziét hagytam fönn. Vagyis az elemeire bontott alapszöveget, az Átjárókat és a Jegyzeteket. Januárnál előbb nem akarom megérinteni őket. Érthetetlen érzés: mintha az elmúlt huszonöt évben semmit sem irtam volna. [Ez a passzus, bizonyos szempontból, a Harminc éven át felültem a nagyregényről, a nagyepikáról szóló hagyományoknak... kezdetű #szöveg (nem az N.-füzetekből) "pandanja" és előzménye.]  Ha a polcomra nézek, csupa csekélység. És mindez azért, mert alkalmatlan avagy nem megfelelő módszert választottam. Az alkalmasság fogalma, természetesen, nem az irodalom és a tudás, a nyelv és a tudás összefüggéseire vonatkozik - ennyire naív nem vagyok -, hanem csakis az író-énemre, íráslétemre. A játékos nem az egyéniségének megfelelő játékmódot választotta. Nem szokásom "rajtam kívül álló" okokra hivatkozni, most azonban kénytelen vagyok emlékezni a szűkebb magyar nyelvű környezetem éveken át hallott tanácsaira, bírálataira, irodalmi felfogására. Nem vettem észre, hogy egy évszázaddal visszább vannak. Nem értékőrzésről vagy jószándékú hagyománytiszteletről volt szó, hanem maradiságról, lomhaságról, tájékozatlanságról. A szellemi mozgékonyság hiányáról, lassúságról, félénkségről. Hiába születtek némelykor a megcsontosodott esztétikai, tartalmi, módszertani stb. szabályok fölött művek, mindig érezni lehetett, hogy most tudatos, "előre megfontolt szándékkal" elkövetett "kihágás" történik, és nem a "lény" természete nyilatkozik meg. Ha visszagondolok arra, hogy az elmúlt évtizedekben például, mit "húzattak ki" velem a barátaim, azt kell látnom, hogy valószínűleg mindig a legizgalmasabb, legmozgékonyabb részeket, amelyek talán szétzilálták a hagyományos formát, szerkezetet, megsértették az automatikusan figyelembe vett szabályokat, és az is meglehet, hogy "lektűrtelenítették" a szöveget, mégis a szellemnek eredetibb és mélyebben gyökeredző gesztusát mutatták, mint a "rendbe rakott" szövegek. Eddigi írásaim a szolgalelkűség, a gyávaság és a számomra hamis ideálok követésének tanúságai... Függetlenül az NN értékeitől: nagykorúvá 1989 és 1996 között váltam. Nem a Háló összecsomózásával, hanem a Hálózat módszerének elfogadásával. "Kegyesebb" közegben talán előbb válhattam volna irodalmi szempontból nagykorúvá. Író azonban majd csak akkor leszek, ha sikerül végre elhallgatnom. Ezen az úton azonban nem segít sem a módszer, sem a közeg.  (1996. december 27.)

LB