(281) A gesztus a #túlélési technika(346) alapmozdulata. Mert éheznem kell, nem tehetek másképpen (Kafka). Az írás gesztusában megnyilvánuló lét banalitása. Akinek az élete írássá változott. Stb. Miben gyökeredzik ez a megcsalatkozott életösztön? A pavesei gesztus (Nincsenek szavak. Egy gesztus. Nem írok többé...) megfordítása: az írás feladásának képtelensége. A menekülés az írásban a halálfélem literarizálása. Logikus következményként: Az elhallgatás iránti vágy halálvágy. Az írás módszerével túltenyésztett, incesztuozus szellem egzaltáltsága. Megszabadulhat-e a szellem a halálfélelem-halálvágy kettős terrorjától? Valójában az irodalom terrorjától, hiszen (törvényszerűen, mert miként is gondolkodhatnánk másképpen az elgondolhatatlanról) nem a halálról, az űrről, a nem-létezőről, a semmiről gondolkodunk(282), hanem ezeknek metaforáiról (Jabes). "Egyedül vagyok a történeten kívül, mint a visszahúzodott tenger sivatagában elengedett gyerek." Az írástudó fatális tévedése. Az irodalom az írásban elsivatagosodott szellem vizionálása. Szellemi apály, kivetettség. Visszafordulni a fövényen, visszagyalogolni az áramlásba. Hét éve, a watton sétálva, magam mögött hagyva a part vonalát, azt hittem, felülve az évezredes maszlagnak, hogy a halálvágy csábít a közeledő áram felé. Ha nem tértem volna vissza, mennyire önhitten bizonyos lett volna a válasz. Éppen annyira bizonyos, ahogy iszkoltam visszafelé. Ma már tudom, az ostobaság és a kisszerűség ellen meneteltem, szemben az árammal. És amikor később a mondatot így folytattam: "Mintha lassan húznák a talpam alatti fövenyszőnyeget, és én képtelen lennék lelépni róla", már nem a metaforát építgettem, hanem a konkrét élményről írtam. Valóban megingott talpam alatt a fontoskodó szellem homokjával kiöntött, összezsaluzott talaj. És én valóban képtelen voltam lelépni róla.

LB > gesztusnak