(318) A végszavas olvasás- (és írás) módszer megjelenésével egyidejűleg vetettem el a "gyöngyfűzési technikát" mint írásmódszert. Ugyanakkor éppen a "gyöngyfűzési technikán" való tűnődés volt az első jelentős lépés a nonlinearitás fikciója felé (#1982-es "erkélyjelenet": Talán egy regény...) Gyöngyfűzés: a szavak, mondatok, bekezdések (később: passzus, szekvencia, analógia; a "szekvencialitás" fogalma még a KEJ idejéből származik) fölfűzése az összetartó zsinórra. A szöveg egyenesvonalú útja a kezdőponttól a végpontig. (Ha úgy tetszik, "vörös fonal". Később: kitérők beiktatása, majd: "a szöveg kilőtt flippergolyó cikázása a rugós gombák és a plexifalak között"; végül az összetartó közeg nem a zsinór, hanem a doboz, szelence, ebbe hullanak bele az üveggolyók. Nincs többé fonal [sem vörös, sem Ariadne fonala (bár korábban azt írtam: "Micsoda haladás lenne, ha a vörös fonal helyett legalább Ariadne fonalát emlegetnék...")], sorjázás - a szöveg: halmozás. (Ettől rémült meg R. P.) "Szeretem, ha valaminek van eleje meg vége", mondta kedvesen, és én tényleg nem tudtam már, miről beszél.

LB > #gyöngyfűzést (az Előtér/ Módszer felől)
LB > végszavas (a Történet/ Mi a történet/ Befogadás felől)