(299) A hagyományos (lineáris írás és olvasás) nem ismeri a kockadobást, illetve úgy tesz, mintha nem ismerné. Az író, elsősorban szakmai okokra hivatkozva, azt hazudja, hogy a kifaragott kockakőnek meghatározott számú oldala van, és a lapoknak meghatározott számozása. Az olvasó, konvencionálisan, fensőbb utasításként követi az író közvetlen vagy közvetett utasításait. Kockadobás helyett kockaforgatást játszanak úgy az írók, mint az olvasók. Meghatározott sorrendben(300) kialakítják, illetve maguk felé fordítják a kocka oldalait, és egyenként, sorjában megszámozzák, illetve leolvassák az elő-írt számértéket. (Miközben egyik fél sem ismeri a kocka oldalainak számát és számozását.) És amikor az alkotó azt parancsolja, befejezni, az olvasó is engedelmesen leteszi a szerszámot. A mű, ennek ellenére, gyakran kiszabadítja magát, ha csak időlegesen is, az író által rákényszerített, és a szerencsés esetben jóval szabadabb és elfogulatlanabb olvasó által rajta tartott kényszerzubbonyból, és átlépve az íráskép fölötti(301) (mögötti, az írásképen túli, stb.) mezőkbe, a kockadobás szédítő izgalmát, gyönyörét vagy éppen őrületét adja az olvasónak. A következő század a hozzáállás és a mozdulat (formai) "forradalmát" hozza. Nem hisszük többé, nem teszünk úgy, mintha elhinnénk, hogy meghatározható az oldallapok száma és számozása. (Tágasabb összefüggésben valószínűsíthető, hogy meghatározott a dobókocka lapjainak száma és számozása. E tágasabb összefüggésbe azonban nincs betekintésünk). El merjük és el tudjuk (hipertext) dobni a kockát. [Másképpen: A modern irodalom síkháló, egy geometriai test síkban megjelenő alaprajza. Csak a mozdulat hiányozott, a mozdulat technikai feltétele az egybehajtogatáshoz. Ezért írtam az előbb, hogy a hipertext forradalma a mozdulat forradalma. (Másfelől érkezve: az #ábrázolás(430) forradalma.)]

LB > dobókocka (Az Előtér/ Történet/ Dobókocka felől)
LB > #hazugnak (A Phaidrosz-váltó/ 243b/ Nem igaz ez a mese felől)