[kertész utca] A második álom. Egész éjjel haldokoltam. A belső szobában fekszem. Pontosan ugyanott áll az ágyam, ahol gyerekkoromban. Este van, a szobában nem ég a villany. A duplaajtó egyik szárnya nyitva, csak a középső szobából szűrődik be fény. Sokan vagyunk. Mindannyian az ágyamnál ülnek. Édes, Pali, Szilvi, Girbi, Mara, stb. Nehéz a hangulat, de nem kifejezetten nyomasztó vagy félelmetes. Inkább türelmes. Mint egy elcsigázott, szótlan, éjszakai váróterem. Mondom Palinak, hogy valamit alám kellene rakni, mert esetleg meghalok éjjel, nem veszik észre, aztán csak tönkre teszem a huzatot meg a matracot. P. bólint, nyitogatja a szekrényeket, fóliát vagy valami hasonlót keres. Aztán pisálok. A WC-ajtó nyitva. Ott is mögöttem áll az egész nagycsalád. Kimerültek, egykedvűek. Soha nem nézünk egymásra. A WC-kagylóban egyszercsak emelkedni kezd a vér. Lassan, szinte mozdulatlanul, csak azt lehet látni, hogy a folyadék egyre följebb jön. Hátraszólok, hogy merjék már le a tetejét, mert még kifolyik.