[ó-utca] Nyolc szereplős kamaradarab. Téma: közös vacsora. Helyszín: egy VI. kerületi, lepusztult pesti bérkaszárnya egyik felújított lakása. Szereplők: 25 és 55 év közötti férfiak, nők. Mindegyik jóval idősebbnek néz ki a koránál. Ha nem fizikailag, akkor gesztusaiban. Négy pár, négy, a kapcsolatok alakulásától függetlenül véglegesen összezárt sorsközösség. Amikor elindultak otthonról a vacsora színhelyére, indulási pontjaik közötti legnagyobb távolság bizonyosan meghaladta a kétezer kilométert. A szereplők (vendégek) szinte közvetlenül a bejárati ajtóval szemközti, nyitott ebédlőbe lépnek. Rögtön letelepednek az ovális, terített fasztalhoz. Egy kicsit váróterem hangulat, talán a szokatlanul közeli, üveges bejárati ajtó vagy a befelé nyugtalanítóan nyitott térség miatt. Azt asztaltól jobbra a konyha paravánszerű válaszfala. Előtte a háziasszony ül, közvetlenül a fő- és válaszfal találkozásánál kialakított keskeny, üres ajtónyílás mellett. Az asztal hosszanti tengelyétől balra hallba öblösödő előszoba. Nem különösebben hosszú, az átellenes vége azonban mégis szinte teljes sötétségbe merül. Éppen csak dereng a mélyben a szobaajtó katedrálüvege. A nyolc aktőr az asztal körül ül. A cselekménysor lassított film. Nemcsak a mozdulatok, hanem a hangok, zörejek is. Mintha egy sebességgel lassabban játszanák le a hangokat. Pohár-, tányércsögés, evőeszközök kalamolása, vontatott, száraz szavak, nevetések. Akár egy végtelenített, kezdet és vég nélküli, ismétlődő cselekménysor zajlana. A szereplők simán, folyamatosan és minden feszültség nélkül, szinte úsznak a történésben. Egyszerűen vannak, ott vannak. Hermetikusan zárt kört, körzetet alkotva. A házigazda nyájas, hanyatló bonviván. Színezi a haját, de elhanyagolja. A lenövéseknél hamufoltos, a vége töredezett. Az első percekben kínosan feszengünk a feleségemmel. Hiába ismerjük lassan húsz éve, a ritkuló találkozások, széjjeltartó életsorsok átírták a régi, bevált szerepeket, nehezen tudunk helyénvalón megszólalni. Velem átellenben a neves író. Fiziognómiája - valójában halotti maszkja - hajszálpontos lenyomata egy nehézkesen kimuló korszaknak. Pátosz, tragikum, sértett méltóság, és még ki tudja hány erény, sérülés megroskadt vonásai. Egész este egy falatot sem eszik, vizespohárból kortyolgatja a magával hozott házi pálinkát. Arcvonásai, mozdulatai, a ductus azonban egy pillanatra sem rezzen meg. Merev gépiességgel és egyformasággal kúszik előre az időben. Gy. szokásos, eredeti formáját hozza. Ő az egyetlen, aki végig tökéletesen azonos mindenkori önmagával. Csipeget, apró kortyokban, rovarként szívja magába az alkoholt, miközben megnyúlt képpel, hebegve magyaráz vagy szakállába gyűrt arccal, manószerűen vigyorog.
A négy nő négy pontatlan folytatás háládatlan szerepében. Közülük csak a házigazda új kis barátnőjét nem ismerem. Vértelen, nedvtelen gyufaáruslány. Ajka két keskeny, szorosan összezárt, hosszú penge. Húsz éve álltam föl ettől az asztaltól, de újra és újra itt vagyok. Nem lázongok. Le szeretném azonban sodorni magamról végleg ezeket az estéket. Nem a szánalom, az idegenség, a csalás és a megcsalás miatt, hanem mert miként árulás lett volna egykor az asztalbontás, ma árulás, ha közöttük ülök.

Lekésted a csatlakozást, lépj vissza ötöt---