[rathenauplatz] Kora hajnal. Csöngetnek az utcáról. Teljesen bizonyos, hogy nem a három hangból álló dallam közben, hanem rögtön utána riadtam föl. A sötétítő függönyök behúzva, csend, mozdulatlan, egyetlen néma tömbben álló, éjszakai sötétség. Az erőszakos ébredéseket követő első pillanat zavart riadtsága hamar szertefoszlott. Valójában meg sem ijedtem. Tárgyilagosan megállapítottam magamban: nyilván valami barom szórakozik. De azért fölkeltem, elsősorban a gyerekek miatt, esetleg ők is fölriadtak a csöngetésre. A szűk, üregszerű előszobában sötét fény derengett a nálunk éjszakázó vendéggyereknek, ha esetleg ki kellene mennie WC-re. Semmi nesz nem hallatszott a gyerekszoba felől. Továbbléptem, és megálltam a bejárati ajtó előtt. Nem valószínű, hogy át akartam menni az előszobán. A feltételezhető eredeti szándék szerint, miután meggyőződtem arról, hogy a gyerekek nem ébredtek föl, nyilván vissza kellett volna térnem a hálószobába és lefeküdnöm. Ehelyett a bejárati ajtó előtt álltam mezitláb, pizsamában, derékban kissé előredöntött felsőtesttel, és feszülten füleltem kifelé. Valaki vagy valakik fölfelé tartottak. Meg-megreccsent, csikordult a falépcsőház. Az ajtó széle és az ajtófélfa közötti keskeny, szabálytalan résben kívülről beszűrődő fénycsík. A léptek egy emelettel a lakásunk alatt abbamaradtak, és újra rezzenéstelen némaság borult az előszobára. Nyomasztóan hosszú csend következett. Értelmetlennek és ezáltal egyre fenyegetőbbnek érződött a csend, hiszen mi várakoznivalója lehet valakinek egy éjszakai lépcsőházban, kiváltképp miután egy vélhetően idegen lakásba becsöngetett. Aztán újra mocorgás, tétova motozás hallatszott lentről, érthetetlen motyogás foszlányai, kulcscsörgés. Nyilván a lenti szomszéd jött haza kissé kapatosan, állapítottam meg, és máris érdektelenné vált a kulcszörgést követő, tapintatlan ajtócsapódás. Felsőtestem visszabillent természetes tartásába, a szoba és a konyha felől felzúgott egy-egy hajnali jármű motorja, és hirtelen fázni kezdett a lábam az ajtórésen át bevágó huzatban. WC-re mentem, aztán visszafeküdtem, de képtelen voltam elaludni. Az előbbi rossz érzések ugyan teljesen fölszívódtak, e rossz érzések keletkezése és szétáramlása azonban egész testemben fölzaklatott. A szorongás tipusa és jelentése, különös módon, szinte a keletkezésével egyidejűleg megszólalt bennem, méghozzá németül: Ich werde abgeholt. 2 Nyilván tucatnyi banális, de kiiktathatatlan tény gerjeszthette e nyomasztó hajnali incidenst. Pusztán ennek felismerésétől akár rögtön el is aludhattam volna. Zaklatottságomnak más oka volt. Csalhatatlanul éreztem és tudtam: ugyan nincsenek konkrét emlékeim, mégis bizonyos: nem először álltam így az ajtóban. De képtelen voltam rájönni, hogy emlékeim a múltból vagy a jövőből sugároznak felém.

Fordulj jobbra, lépj kettőt majd balra egyet---