[somlyó] Április vége. Apám egész éjjel haldoklott. Hajnalban kimentem hozzá a Somlyóba. Növényeket ültetett, jókedvű volt. Sétálgattunk a szántásban, már meglett férfiak. Mutatja, mit ültet. Kicsit lemaradok, vizsgálgatom a hajtásokat. Egyszercsak szellent egyet. Nem csinált be, csak éppen belecsusszantott a nadrágjába. Látom a nadrág ülepén átsötétlő csíkot. Aztán leguggolunk a gledícsiasövény előtt, szemben az almafa sorokkal és hallgatunk. Mint az indiánok. De ez nem bölcsesség. Zavarodottság, zavar. Aztán lassan bólogatva, balról jobbra fordítva a fejünket nézni kezdjük a fákat, mintha díszszemléznének a sorok. Ha az egyik sor végére érünk, visszafordítjuk a fejünket, és újra elölről kezdjük a szemlézést. Így ment egész délelőtt. Guggoltunk a talpunkon, és néztük a fákat. Aztán egyszercsak, mintha hirtelen kicserélték volna a szemünk előtti tájat, egy teljesen üres, nyílt mezőség került elénk. Nyitott hasú, fekete kutyák rohantak át rajta. Hasukból fehér pondrók potyogtak, és lassan beterítették a földet, mintha havazna.