[szentmihály] Földalatti város. Fát, szenet hordtunk innét, télire tüzelőt, kordén, barna zsákokban. Valamikor lementem és lent maradtam. Mély, ingatag falépcsőn ereszkedtünk alá. Egérszagú, döngölt föld, hálós derengés, fölpúposodó szén és brikett hegyek, farakások. Ősállatként terpeszkedő, fekete mázsa, szutykos, sötét arcú férfiak. Amikor elhaladtam mellettük, éppen csak felém pillantottak. Az alkudozással voltak elfoglalva. Lépkedtem a sötét rakások között, a fekete, zsíros porban, és lépteimmel egyetlen végtelen térséggé nyitottam egybe a várost. Homogén, tagolatlan felület. Ezen kúsztak a járművek, vonszolódtak a szerves és szervetlen tömegek. A hosszú, csuklós járművek mintha kátránnyal lettek volna leöntve. Délelőtt kellett volna szállítanom, de nem értem föl időben. Az árus már bedeszkázta a bódéját és levonult. Azt beszéltük meg, ha valami közbejön, kiviszem hozzá este az árut. Még sohasem találkoztunk a bódé körzetén kívül. Vagy ő, vagy a nő mindig ott volt. Hajnaltól kora estig ott álltak a másfélszer három méteres faládában, egy billegő farácson, az alulról sugárzó hideg miatt, és gyümölcsöt, édességet, apró csecsebecséket szolgáltak ki egy keskeny, elhúzható ablakon át. Néha a bódé elé kerültek, és ott végezték el a dolgukat. Szállításkor el-elbeszélgettünk. Mindig bőkezűen megkínáltak nápolyival, sajtos tallérral vagy egy pohár forró teával. Valahol a város szélén építkeztek, időtlen idők óta. Ide kellett kijutnom. Hosszú ideig mentem egyenes, széles utakon. A belső kerületekben még volt forgalom, később azonban teljesen kiürültek az utak. Néhol sinek mentén haladtam, járművekkel azonban ott sem találkoztam. Az emberek is eltűntek. A romok között fel-felbukkant néha egy árnyék, a távolból azonban nem lehetett egyértelműen megállapítani, hogy emberé vagy koborló állaté. Az arányok elveszítették a jelentésüket. Hirtelen egy hegyesszögű elágazáshoz értem. Jobbra a főútvonal vezetett tovább, balra egy keskeny, meredeken lejtős, szinte teljesen kivilágítatlan utca. Ez lehet az, emlékeztem az útleírásra. A kocsi nagyot zökkent, amikor rákanyarodtam. Kétoldalt bombatölcsérszerű gödrök, vizes homokdombok, sóderrakások, vakolatlan falak, téli estébe zsákolt utcák. Lassan zötykölődtem a terepen, valamiféle támpontot remélve. Az útmutatás ebben a felfordult tájban már nem segített. Egyszercsak megpillantottam az egyik ház oldalánál, hátul, a boltosok kocsiját. Megkönnyebbülten mögé kanyarodtam, és kiszálltam. Mozdulatlan, néma sötétség. A félkész ház lakatlannak látszott. Hatalmas, szürke falazóblokkokból húzták föl a falakat, az ablakkereteket pedig, már ahol voltak, még csak beékelték a helyükre. Rövid keresgélés után találtam egy beton följárót. Öt vagy hat lépcső magasságában egy ajtó volt. Bejáratnak gondoltam. Fölmentem és bátortalanul kopogtattam. Semmi mozgás. Megfordultam. A boltos éppen akkor bújt elő a ház másik oldalán, mint egy óriási, fekete bogár. "Halló", kiáltotta barátságosan, és intett a kezével. Átkerültem a ház túlsó oldalára. Egy rámpaszerű lejárón mentünk tovább. "A másik oldal még nincs kész. Egyelőre itt lakunk", mondta, és bevezetett egy túlfűtött folyosóra. Megkönnyebbülten dörzsöltem össze a tenyeremet. Azt javasolta, igyunk előbb egy kávét, mielőtt kipakolunk. Egyetértettem. Hamarosan azonban kénytelen voltam megállni, mert semmit sem láttam. Levettem a szemüvegemet, és ügyetlenül törölgetni kezdtem a még mindig gémberedett ujjaim között szorongatott zsebkendőmmel a teljesen bepárásodott lencséket. Mire újra fölnéztem, a boltos már sehol sem volt. Nyilván nem vette észre, hogy lemaradtam. Körülnéztem. A folyosó két oldaláról vagy féltucat ajtó nyílt. Néhány lépést tettem, aztán találomra benyitottam az egyik ajtón. Egy szűk, teljesen csupasz, burkolatlan helyiség volt. Középen egy fiatal lány ült egy bádogvödrön, letolt nadrággal. Felém kapta a fejét, és teljesen rezzenéstelen tekintettel, mozdulatlan arccal rám nézett. Mintha valaki tartotta volna a kezemet, képtelen voltam visszacsukni az ajtót. Fehér, fagyott arc, félig nyitott, merev szempár, hosszú, vastag orr. Lassan rányomtam az ajtót, és elindultam a folyosó végén újra föltűnt, várakozó férfi felé.

A kalauz látni akarja a jegyedet, de nem találod. Egyszer kimaradsz---