[tűzoltó utca] Hosszú ideje nem beszéltünk. Nem gyűlölködtünk, tettük a magunk dolgát, lélegeztünk, mozogtunk egymás körül a lakásban, érintkezés nélkül. Korábban, kívülállóként, képtelennek gondoltam az ehhez hasonló helyzeteket. Akkor magától értetődő és egyszerű volt. Minden komplikáció megszűnt, kapcsolatunk időtlenné vált. Szerintem vasárnap lehetett. Reggel, legalábbis kora délelőtt. Gondoltam, elmegyek. Lemegyek. Járok egyet. Fölemeltem, pontosabban fogalmazva csak megemeltem az asztallapon hasaló kalapomat. Meglehet, tétováztam. Végül mégis kalapban álltam ott, amikor szólított. Furcsa helyzet volt. Ott álltam az egyetlen szobában, szinte sötétben, megszólítva, rajtam kívül azonban senki nem volt a helyiségben. "Igen", mondtam, de nem emelkedő hanglejtéssel, ahogyan ilyenkor szokásos, hanem mintegy pontot téve az "igen" után. Először azt gondoltam, nem hallotta, nem hallhatta meg. Csobogott a víz, az ajtó csukva volt, és én éppen csak magam elé ejtettem a választ. "Gyere be, kérlek", mondta. Visszalöktem a kalapomat, és beléptem a fürdőszobába. A kádban állt, bal kézzel a zuhanyozó gumicsövét tartotta, jobb kezével a zuhanyozórózsát, váll magasságban. A nem túl erős nyomással kiáramló víz megtört a kulcscsonton, és egyenletesen, széles sávban csurgott végig a testen. Nem nézett rám, de máshová se nézett. Hosszú ideig állhattunk ott, egymással szemben, pedig korábban mindig kerülte, hogy kiszolgáltassa meztelen testét tekintetemnek. Mereven és áthatón néztem, de érzelem nélkül, mintha egy memóriagyakorlat lett volna. "Elmegyek", mondtam. Aztán valamivel később: "Lemegyek." Majd hozzátettem: "Járok egyet." Nem szólt, csak állt és folyatta magára a vizet. Meghökkentett, hogy az utcán tűzött a nap. Autók sem jártak. És szinte teljesen fehér volt a fény. Mikor visszamentem a lakásba, a fürdőszobaajtó még mindig csukva volt. Leültem az ajtónak háttal és rágyújtottam. Hamarosan azonban fölálltam és bementem a fürdőszobába, mert erősen húzott az ajtó alatt. Becsuktam a lichthof ablakot és visszamentem a szobába. Teát főztem és kipakoltam a hűtőszekrényt. Hirtelen érthetetlen és állati éhség szakadt rám. Tömtem magamba az előző napról maradt ételt hidegen, lábosból. Fájdalom, érzelem nélkül. Teljesen összekentem magam az étellel, könnyel, takonnyal. Fölálltam és visszamentem a fürdőszobába. Lemostam az arcomat, kezemet, összeszedtem a széken hagyott ruhadarabokat és bevittem a szobába. Egy ideig tanácstalanul álltam velük a szoba közepén, aztán begyűrtem őket a szekrénybe és lementem telefonálni. A tűzoltók gyorsan érkeztek. A lichthofnak nem volt kijárata, így felülről kellett kiemelni. Visszahúzták az ötödikre, mert az alsóbb emeleteken senki sem volt otthon. Azt mondták előtte, hogy menjek ki a fürdőszobából. Kimentem. Fogalmam sincs, hogyan csinálták. Leeresztettek valakit, és az ürítette ki a lichthófot, vagy esetleg szabályosan megcsáklyázták, és úgy húzták föl. Végül egy plasztikzsákban vitték el, mert túl szűk volt a lépcsőház. A rendőrők már korábban elmentek. Mikor kiürült végre a lakás, visszamentem a fürdőszobába, mert nyitva hagyták a lichthof ablakot. Alkonyodott, de még nem volt teljesen sötét. Kissé előrehajoltam. A lichthof kútja üres volt, csak egy félpár vietnámi strandpapucs gumitalpa fehérlett a mélyben..

Elveszett a poggyászod. Egy kört kimaradsz---