(114) A jel és a jelzett azonossága. Ősnyelv. A minden egyes gondolással újra és újra létrejövő-megszűnő, kiemelkedő-alábukó nyelv. Delfinmozgás. A név tehát azonos a negnevezettel, a jelölt viszont minden pillanatban más. A fölmerülő és alásüllyedő nyelv tehát mindig más alakban jelenik meg a felszínen (a felszín fölött). Tehát amit ma egyetlen névvel jelölünk, valójában egy végtelen névsorozat sematizálása, általánosítása [a név szóvá alakulása ("...a név mint a tárgy tulajdona, a szó mint nyelvi egység...")]. Az ősnyelv(115) (halmozott nyelv) a névadó-nyelv korszaka. Az ősember, avagy a félreértések elkerülése végett mondjuk inkább így: az emberős, ahányszor rápillantott egy mindig másféle formában megjelenő dologra, annyiféle neved adott neki. Minden egyes rápillantással, észleléssel, rágondolással föltalálta a tárgyat, ez viszont minden egyes (tőle való) elfordulással megszűnt. A névadás(119) bősége, amikor egyetlen, mai értelemben vett szóra(120) végtelen számú név keletkezett, a memória és az emlékezés fejlődésével kezdett apadni. A névadó nyelv átalakult megnevező (sematikus, emlékező)(135) nyelvvé. A föltaláló ráismerővé. (A ráismerés és a felismerés közötti különség!). Az ember megkísérelte a hasonló dolgok láttán alkalmazott összes megnevezésből kivonni az azonos jelentésmozzanatot, és ezt konvencionálta. Az azonos lehet lényegi, de jóval csekélyebb számú, mint a dolgok megjelenésének sokfélesége. (Az összehasonlítás komolytalanságát kerülendő, ne beszéljünk a dolgok megjelenésének végtelen sokféleségéről.) A megnevező nyelv tehát nemcsak irtózatos redukciót jelent, hanem a megjelenési formák sokféleségének végzetes ignorálását is, a nyelvi (gondolati) kifejezés sematizálásával. Így a dolgok megjelenési formájának végtelen sokasága vált észlelhetetlenné (nem-észleltté), kifejezhetetlenné. Közöttük, meglehet, a szavainkban sűrüsődő lényegnél jóval gazdagabb és mélyebb tartalmak voltak. A szóval kifejezhetetlen dolgok (megjelenési formák, vagy ha úgy tetszik: potenciális "nevek") természetesen meghatározhatatlanok, hiszen nincs rájuk szavunk ("fogalmunk sincs" róluk). A szóval kifejezhetetlen dolgok, formák kifejezéséhez esetleg közelíthetnénk, ha újra képesek lennénk a névadásra, a minden egyes odaforduláskor történő (megtörténő) föltatlálásra. Erre vonatkozhat Pilinszky mondata: A nagy művész legfőbb feladata, hogy újra és újra semmit sem tudjon. Nem az archaikus állapotok gügye visszasiránkozása ez, hanem egy "szellemi tartás(137), hozzáállás" megjelölése.

LB > #feltaláló (A Bevezető/ Szómagyarázat/ Definíció felől)
LB
> megnevezés (Az Előtér/ Módszer/ Kifejezhetetlenség/ Kérdezés felől)