(131) A szellemtörténeti ember számára, legalábbis ebben kultúrkörben, a szellemi lét teljes kiürülését jelentené e szándék, pontosabban fogalmazva a szándék mögötti tartalmak elsorvadása. Gyakorlatilag az egész szellemtörténet ugyanarról szól: képtelen kérdések hajtogatása, a megválaszolhatatlan kérdésekre adott pótválaszok variálása, vagyis az érinthetelen, a valóságos tabuk kényszerképzete által gerjesztett végtelen űr abszurd feltöltési kísérlete szavakkal, képekkel, hangokkal, gesztusokkal, szerencsésebb esetben a szellemi torzó fantomfájdalmának lekottázása. Miért kellene akkor ragaszkodnunk e kizárólag önmagunkat (és egymást) emésztő tartalmak (esztétikák) megőrzéséhez? Kiváltképp akkor, ha az új ember esetleg maga lesz a program ("az ember maga a médium"), és írója mentes lesz a teremtők irigységétől, bosszúálló (?) természetétől, és nem szabotálja majd édesgyermeke boldogságát a szellemi hatókörén kívül eső parancsok beiktatásával. Mit ér a létérzés boldogságával szemben a sokezer és tízezer folyókilométernyi fóliáns? Miért esik annyira nehezünkre felhőtlenül örülni egy esetleges új világ meghitt, békés nyugalomban gügyögő társadalmának? [Hogy eközben ők is ma még elképzelhetetlen szellemi, technikai és technológiai fondorlatokkal fognak egymás ellenére törni? A teremtő képtelen kívül maradni teremtményén. (Háború van, miért zaklatod föl magad. Ahol emberek vannak, ott mindig is volt háború. És itt emberek vannak... 121 Ugyanerről kevésbé elnézően: Bestiák bestiákat klónolnak, hogy tökéletesítsék bestialitásukat - hogy ezt genetikus permutációval vagy formális másolási eljárással végzik: mindegy. Vagy talán a természetes, biológiai szaporodást is be kellene tiltani?...)] Ettől függetlenül eljátszhatunk a gondolattal: mi lenne, ha a program írója egy jóindulatú (kegyes) sugallatnak engedve szabadságolná az emberből a gonosz és homályos démonokat. Nem elképzelhetetlen Muster (Norbert Wiener). (Ezt hívják reménynek?...)

LB > szándék