(157) Két és fél évezreddel Platón után úgy tűnik, hogy nem csupán az istenek, hanem a bölcsek is visszahúzódtak. 123 ("A bivalyok eltűntek. És azok is, akik látták a bivalyokat..." 124) Az istenek és a bölcsek, pontosabban fogalmazva az isteni és a bölcsesség (tudás) ugyanott és ugyanúgy jelenvaló ma, miként jelenvaló volt megjelenése pillanatában. Az észlelés, az érzék, az Aufmerksamkeit (figyelem) apadt el. Az isteni és a tudás a tudat (egy bizonyos állapotának) és nem az egyes embernek potenciális lehetősége. Az istenit és a tudást azonban mind mélyebbre húzza az elhínárosodott nyelv, az unalom, a rabszolgaság és a magány. Az isteneitől megfosztott (isteneit megtagadó), egyetemes összefüggéseiből kihullott "független", "autonóm" ember tudatán egyre vastagabban rétegződik az évezredes meddő, a rossz és a rontott matéria. Fogalmi zavar, ajzottság, szolgalelkű utilitarizmus, kábaság. Az erkölcs finommechanikája összezavarodott, a gondolatot elárasztotta a felhasználói "szellem", amely mindent működtetni kész, de semmit sem ért. A bölcsek helyén ott maradtak a művek...még mindig olvashatók, ha tudnánk, miért kellene még ma is olvasnunk őket. A sorsuk, hogy ott álljanak a néma polcokon, mint a postán maradó levelek, amelyeket már senki sem hoz el... A kikézbesíthetetlen küldemények nem érik el a lehetséges barátokat - archivált tárgyakká válnak. Az archívumok a mai katakombák(158). Az írások azonban nem őrzik sem a kérdéseket, sem a válaszokat, hiszen a bölcsek, a tudók, a guruk, a mesterek, a tanítók helyett vannak. Ha viszont a szövegeket út-leírásként, térképként (#ábra) tanulmányozzuk, elsajátítva általuk a térképolvasás képességét; rámutatásaik, kiemeléseik feltisztíthatják érzékszerveinket, figyelmünket, és ráismerhetünk a tiszta szellem és a tiszta tudat természetére magunkban avagy rajtunk kívül. Ha nincsenek térképek vagy hamis térképek alapján tájékozódunk, végképp magunkra maradunk a bolyongásban, a kiszolgáltatottságban. A szellem tisztásai lehetnek-e az archívumok? Azon kevesekben, akik még körülnéznek az archívumokban, egyre erősebben tolul fel a gondolat: életünk pusztán zavaros válasz azokra a kérdésekre, amelyekről már nem tudjuk, hol tették fel őket. A katakombák mélye és a tisztás (Lichtung) helye ugyanaz annak, aki rálel a helyes térképre, a helyes útra és ezáltal a helyes tanítóra. Ő fog rámutatni a helyre, ahol a végső kérdések keletkeztek, amelyekre a válaszokat a ráismerés pillanatában máris tudjuk, hiszen mindig is tudtuk, csak a tudást ("ami megérdemli, hogy fagassuk") addig senki sem volt képes felemelni hozzánk. (Képtelenek voltunk magunkhoz emelni.)

LB > archívumra