(19) Amikor azt írtam, mintegy (tudattalanul) negatív invokációként az NN/Hálózat 1 legeslegelső mondatában: Tulajdonképpen hallgatnom kellene, az állapot, a lét-állapot(20) kifejezhetetlenségének(44) tényét és e tény elfogadását szegeztem a magam és az olvasó szeme elé, mondhatni figyelmeztető intésként. Majd több ezer mondaton keresztül mégiscsak a lét-állapotról próbáltam elmondani valamit. De ahogy az NN végén írtam: A lineáris vonal(167) véget ért... Ehhez az asztalhoz(213) nem ülök vissza többé. Nem a vágy munkálkodik bennem, inkább a kíváncsiság, a kérdés: Hogyan lehet kifejezni a létben történő mozgást, vagyis a történetet a regény után? Az epika, a linearitás után? Mi a kifejezés új módszere, miközben a lét-mozgás (lét-történet) módszere állandó? Naívság lenne azt gondolni, hogy a lét-mozgás mint olyan, az egyik módszerrel teljesebben megragadható, mint bármelyik másikkal. A tibeti ismeretlen elbeszélő ugyanannyit mond, mint Homérosz, Apuleius, Flaubert vagy Valéry. A módszer a kor megragadásának kulcsa. Homérosz tollával nem lehet írni a XVIII. századról, Flaubert tollával a XX. századról. A hiba ott kezdődik, ha valaki elhatároza, hogy vakkeretet és vásznat vásárol. Beuys mondata nem a művészetre, hanem a korra válaszolt. Mi a kulcs a következő évszázadokhoz? Mi a módszer(224)? Mi a művészet?(232)Vagyis: A művészet?

LB > módszere