MAGAM FELŐL

(:melyik történet?:) Újra a kérdés: #Miféle történet? Melyik történetet hagyjuk megszólalni? Melyik válasz felé indulunk? Ahová a betűsorokra tapadt tekintetünk vezet, vagy máris #megemeljük pillantásunkat? Mert melyik kérdésre hallgatunk (és azáltal melyik válaszlehetőségre)? A "honnan és hova" változatra, vagy a macskakörmök közül kiejtett/kiemelt alakzatra? Melyik történet, melyik kérdés, melyik válasz? Az ontológikus? A mitikus? Az ezoterikus? A konkrét? Mielőtt megvizsgálnánk a kérdést, vizsgáljuk meg a szándékot. (Minél mélyebbre fúr a vizsgálat, annál közelebb kerülünk a diszkurzus, a dialógus meghiúsulásához.) 227a

(:a városban:) Aki a városból jön, és aki a hegyekből. A nyugati kultúra sarkalatos tételét fogalmazza meg Szókratész: A tájak és a fák semmire sem tudnak tanítani; csak az emberek, ott a városban. Sz. még őrzött bizonyos és nem csekély mértékben látványos gesztusokat a tudásból - pl. nem írt -, de akár már írhatott volna is. A fogalmi körülkerítettség megtörtént. A tudó és a tudós ketté vált. És ebben igenis döntő szerepet játszott, ki honnét (lásd: a |#| mihez hasonló:: bekezdést) érkezett. Ami a tudónál "természet", a tudósnál csak póz. Akár a "nem-írás" vagy a méregpohár. 230c-d

(:amit kell:) E szétválasztás szempontjából újra vizsgálni a kérdést: Mi a történet? Z. asztalosmester #levele, tehát aki azt mondja, amit kell, vagy: "Az apám szilvát szüretelt" kezdetű történet, vagyis egy "nagy zsugás" mese. Nem a kell diktandója, hanem a lehetséges analógia sorozatok irodalma. 234e

(:kérkedés:) Az írói, irodalmi magatartás. Az analógia démonának hetvenkedése, amely inkább kérkedés, mert még a hetvenkedés keménysége is hiányzik belőle. A mallarméi túltenyésztett szellem önmagát megfojtó, kellemkedő, tetszelgő virtuozitása, amely ugyanakkor éppen egzaltáltságában a legkövetkezetesebb írói magatartás. 235a

(:telítődés:) Idegen forrásból telítődni, a fülön át, tartály módjára. A forrás nem idegen, mert a szellem egyazon forrásvidéken jár, egyazon forrásból "szívja kincseit". ("Fiam, minden dolognak csak egy kindulópontja van") 235c-d

(:a nyelv és a fontosság:) A valakiről, valamiről való beszéd és a fontosság. (A nyelv működésével törvényszerűen együttjár ez az összefüggés, hiszen a nyelvműködésnek mindig van tárgya, konkrét vonatkozása.) E tény szellem- és kultúrtörténeti jelentősége, hogy a dolgok társadalmi súlya a róla való beszéd mennyiségének függvénye. A dolgok nem önmagukban jelennek meg, hanem kisebb-nagyobb hangbúrákban. A dolgot magát akkor látjuk, ha kiemeljük ebből a hangbúrából. A hangbúra ugyanakkor nem hat vissza magára a dologra. 237b

(:tisztázás:) Az önmagát folyamatosan meghatározó, újrameghatározó nyelv (tisztázás, kulcsszavak, stb.). Ez az egyetlen kommunikációképes nyelv. "Nyelvi formák, különböző nyelvek egyidejűsége, a fordítás - egy önmagát folyamatosan definiáló nyelv vagy megegyezés? Ez nem kasztráció?" Az Übersetzung, a fordítás problematikája, nemcsak a benjamini ősnyelv avagy őstudás felől/felé indulva. A nyelvi tartalom a fordításban valósul meg vagy siklik ki. Fordítás nélkül a nyelv üres, jelérték nélküli hanghatás. Nem szólal meg. Az idézet kulcsszavai (nem a bekezdés első mondatában jelölt értelemben): kiindulópont - mi az, amiről elmélkedünk - mintha ismernék (az analógia, a hasonlóság bűne?) - megegyezés [a közvetlen megértés feltétele; független az "igazságkritérium" (?) fogalmától]- nincsenek összhangban sem önmagukkal, sem egymással. 237c

(:kimondás:) "Kimondva minden világosabb, mint ha nem mondjuk ki." A nyugati kultúra egyik legnagyobb hatású tévedése. (Ez a megállapítás, ehelyütt, nem tartalmaz értékelést.) Megvizsgálni! 238d

(:nem igaz ez a mese:) "Megtisztulást kell végeznem. Ennek pedig van egy ősrégi módja azok számára, akik a mítoszmondás terén vétkeztek..." Ellendal, visszaéneklés. A félelem: megrágalmaztam Kleiót: #hazugnak, csalónak, zsarnoknak mondtam (stb.). 243b

(:újra látott:) Újra látott. Kifelé! De befelé látott-e még? Kiszúrják a tengelicék szemét, hogy szebben énekeljenek 38. A jósok megvakítása. A vak látó. A látó vak. A jós (maniké vagy mantiké? mi a megszállottság? Talán éppen a külső látás elvétele, elvakultság, hogy láthasson a lélek? stb.) mint énekmondó. 243b

(:kulcsszavak:) mánia (örjöngés-elragadtatottság) - józanság - a szavak alkotói - a szép - maniké/mantiké-oionoisztiké/oiónisztiké - ismeret (hisztoria) - név a névnél, dolog a dolognál - az egyik az istennőtől, a másik az embertől függ 244a-c

(:száraz és áradó:) A kétféle elragadtatottság, kétféle őrület. A száraz és az áradó. A statikus és a mozgó. A konceptuális és a gesztikuláló. 245a

(:mihez hasonló:) "A mihez hasonló" - maga az irodalom, az irodalmi módszer. [Később, a lélekvándorlásról szólva (248c): A hatodikhoz költő vagy más utánzó művész illik. (És újra az analógia démona, a szekvencialitás, az ismétlés.)] Szókratész az irodalom, az irodalomtudomány atyja, és nem a filozófiáé. Szókratész mellé azért telepszünk le, mert szeretjük az "irodalmi asztalokat", közelebb áll természetünkhöz, alkatunkhoz. "Milyen a lélek", ezt jobban tudták korábban az ázsiaiak, az afrikaiak vagy az indiánok. Vagy azért, mert hallgattak, vagy azért mert a "hegyekből jöttek" (de nem a nietzschei jelzés értelmében) és nem a |#|"városból"::. Van-e jelentése az irodalomnak a filozófia felől? 246a

(:a közeg:) A repülés elsődleges feltétele nem a szárny, nem az erő, hanem a közeg. 246d

(:emlékezés:) A kudarc, a meghiúsulás kulcsmondata. Az embernek meg kell értenie, ami fogalom. A megértés = visszaemlékezés. Az emlékezés azonban még csak nem is torz tükör, hanem másik tükör. Mit érthetünk akkor a fogalmakból? Pontosabban fogalmazva: Mi köze értelmezéseinknek a fogalmakhoz? Szókratész szép hasonlításában nem a tulajdonság, csupán a vágy teszi az embert madárrá (249d): "Szárnyai nőnek, és tollait felborzolva vágyik felrepülni, de tehetetlenségében csak néz a magasba, mint a madár, s nem törődik a földiekkel". Dehogy nőnek szárnyai. Csak mint a fóka tapsikolja csonka végtagjaival a levegőt, orrát a levegőbe szúrva, és tán repülni vágyik, de csupán porondon csúszkáló mutatványos marad. 249b-e

(:nem tudnak ráeszmélni:) Kifejezhetőség és kifejezhetetlenség. Mindig csak valami hasonlót mondhatunk. Minden szavunk egy másik szó helyett van. Az irodalom hasonlítás és abszurd helyettesítés. Mert nem ismerjük a behelyettesítendőt. ("A lelki érték fényességéből semmi sincs meg itteni hasonmásaikon; hanem mintegy homályos szervekkel közelítünk" - A tükör által homályosan fizikája.) 250a

(:helyes beszéd:) "Die richtige Rede." A beszédről (beszédírásról) 257c-. Az eszmefuttatás "letapad", mert a beszédet/írást csak mint társadalmi aktust érinti (lehetséges a beszéd mint nem társadalmi aktus?), vagy tőlem idegen irányba halad, amikor a módot, az értelmet, az okot (stb.) mindig egy célképzet feltételezése felől vizsgálja. A gondolatmenet tanúlságos a politikusnak (hordószónok), ügyvédnek, bírónak, menedzsernek, kommentátornak, műsorvezetőnek, vagy az írónak mint a lélek mérnökének (...a szó hatalma: lélekvezetés... 271c). Néhol azonban felpattan, miként a tapadókorong válik el az üveglapról. Pl. amikor így beszél (264c): Minden beszédnek olyan felépítésűnek kell lennie, mint egy élőlénynek, amelynek összeillő testalkata van, úgy hogy nem hiányzik se feje, se lába, hanem törzse van és végtagjai, amelyek egymáshoz és az egészhez illenek. A #homogenitás témája, a homogenitásé, amely viszont nem tűri a felcserélhetőséget. 258d

(:az abbahagyás gesztusa:) A Midász-váltó. A rámutatás gesztusa. Az abbahagyás gesztusa. 264d

(:játék:) Wittgenstein. 265c

(:együtt látva:) #Együttlátás. Innét azonban hamar a dialektikához, tehát "törvényszerűség"-hez, földi tudományhoz jut, vagyis újra "letapad"... 265d

(:a tárgyhoz mért beszéd:) De mi a tárgy ontologikus értelemben? A szakadatlan terjedő kérdés? 267b

(:ami valószínű:) A valószínű és a hasonló. A hasonló és az azonos. Az utánzás, a mímelés, az utánzott ismerete nélkül. (248c "A hatodikhoz költő vagy más utánzó művész illik...") 272e

(:végül az írás:) Első helyen a szám, végül az írás, és közvetlenül előtte a kockajáték! 274d

(:emlékeztetés:) Emlékezet-emlékeztetés; tudás-ismeret. (A kötőjel akár a helyett helyett is állhatna.) Az egyik feltalálta a művészetet, a másik meg tudja ítélni hasznát és kárát használói számára. Az egyik csinálni tudja, a másik a hatását ismeri. A művész és a tudós (nem a tekhné, hanem a science értelmében). 274e